Emmanuel Macron

Macron szerint a szélsőbal és a szélsőjobb felelős a franciaországi politikai káoszért
A francia elnök elfogadta Michel Barnier miniszterelnök lemondását, új, kompromisszumos kormányfőt fog jelölni, de egyelőre még nem jelentett be senkit.
Elhasalt a bizalmatlansági indítványon a francia miniszterelnök
Michel Barnier és kormánya megbukott, a Barnier által benyújtott költségvetési törvénytervezetet pedig elutasították a francia parlamenti képviselők.
Bukhat a francia kormány, a kérdés, hogy mi jön ezután
Szerdára bizalmatlansági indítványról írtak ki szavazást, amit a baloldal és a szélsőjobb is támogatna, így várhatóan többséget kap Michel Barnier kormányfő ellen a költségvetési tervezetének...
Donald Trump szombaton megnézi a Notre-Dame újranyitását
2019-ben Trump azt tanácsolta, hogy oltsák repülőkről a tüzet. A szakemberek szerint ettől az egész székesegyház összeomlott volna.
Átadták a Notre-Dame-székesegyházat, Macron és a felújítás összes munkása jelen volt
A francia elnök megköszönte a felújítást végző szakemberek munkáját. A templom december 7-étől lesz újra látogatható.
Még nagyobb amerikai függésben várja Trumpot Európa, mint nyolc éve
Trump visszatérésére a gazdasági, védelmi és pénzügyi integráció mélyítése lenne a logikus válasz, de ezt belső ellentétek akadályozzák.
Macron és Nehammer is segítséget ajánlott Magyarnak, de a Tisza Párt önállóan szeretne építkezni
Magyar Péter az Egyenes beszédben arról is beszélt, hogy pártja a Fideszből kiábrándult szakértőket is befogadná.
Sürgetőbb lett a folytatódó budapesti csúcs legfontosabb témája az egyik főszereplő szerint
Az informális EU-csúcsra érkezve legtöbben a versenyképességet emlegették, az osztrák kancellár a Magyar Péterrel közös vacsorájáról is beszélt.
Macron munkavacsorára hívta Orbánt Párizsba
A kedd esti találkozón áttekintik a magyar-francia kétoldalú kapcsolatokat.
Magányosan vonult „csatába” Orbán a brüsszeli csúcs fotózásán
Kevesen álltak szóba a miniszterelnökkel a közös fotózáson, előtte viszont megtalálta a társaságát.
Kövess minket Facebookon is!