Michel Barnier francia miniszterelnök és kormánya elbukott a szerdai bizalmatlansági szavazáson – írja a BBC. A francia parlament alsóházának képviselői közül 331-en támogatták a bizalmatlansági indítványt. Mivel a képviselők több mint fele elfogadta azt, megbukott a francia kormány – ami Emmanuel Macron elnök posztját nem érinti –, és a Barnier által benyújtott költségvetési törvénytervezetet is elutasították. A BBC szerint a képviselők vagy mellette szavazhattak, vagy tartózkodhattak a voksoláson.
Barnier, a volt brexitügyi főtárgyaló az 1958-ban alakult Ötödik Köztársaság legrövidebb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke volt, és 1962, azaz Georges Pompidou óta az első, aki elbukott egy bizalmatlansági szavazáson.
„Ezt nem tartom győzelemnek”
– mondta az ellenzéki Nemzeti Tömörülést (RN) vezető Marine Le Pen a TF1 francia televíziónak adott interjújában a szavazás után. Le Pen a Le Monde szerint azt mondta, hogy párttársaival választaniuk kellett, és inkább megvédték a franciákat a kormány megbuktatásával. A Nemzeti Tömörülés parlamenti frakciójának elnöke hozzátette, hogy a francia intézmények „gránitból vannak.” Le Pen szerint a jelenlegi helyzetért részben Macron elnök a felelős, de nem kell lemondania. A Nemzeti Tömörülés vezetője leszögezte azt is, hogy a következő miniszterelnököt majd hagyja érvényesülni, és együtt kidolgoznak egy mindenki számára elfogadható költségvetést.
Emmanuel Macron elnök csak csütörtökön tervez a nyilvánosság elé állni a kormány bukásáról szólva.
A bizalmatlansági szavazás előzménye, hogy Barnier a parlament alsóházának jóváhagyása nélkül próbált meg bevezetni egy, az államháztartási hiány csökkentésére szánt költségvetési törvénytervezetet, amit aztán a képviselők megkerülésével át is nyomott. A francia alkotmány 49. cikkének 3. bekezdése alapján ugyanis egy törvénytervezet a parlament által akkor is elfogadottnak tekinthető, ha a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és ezt követően egy bizalmatlansági indítvány 24 órán belül nem mozdítja el a kormányt.
Barnier manőverére válaszul az ellenzéki Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pen hétfőn bejelentette, hogy szélsőjobboldali pártjával beállnak az ellenzéki baloldali tömb mögé, és megszavazzák a miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványt.
Emmanuel Macron még a nyári előrehozott választások után előállt patthelyzetben nevezte ki Barnier-t, aki mögött nem volt parlamenti többség. Várható volt, hogy ez legkésőbb a költségvetés elfogadásához érve törésponthoz vezet majd. Barnier bukásával ment a levesbe a költségvetési törvénytervezet is, ami felvetette egy görögországihoz hasonló gazdasági összeomlás lehetőségét. Erre Barnier rá is játszott az elmúlt időszakban. A miniszterelnök hétfőn arra figyelmeztetett, hogy a franciák mindenek előtt stabilitást akarnak, és elvárják, hogy a politikusok ezt elérjék. Azzal érvelt, hogy politikai és gazdasági káoszt okozhat, ha nem fogadják el törvénytervezetét.
A francia kormányválság hátteréről itt írtunk részletesen.