Az új köztársasági elnök nem hozza nyilvánosságra Novák Katalin kegyelmi döntéseit
Sulyok Tamás személyes adatokra hivatkozik, korábban az IM is visszautasította a kegyelmi döntések kiadását.
Így készült a K. Endrét lebuktató RTL-riport
Speciális technikákat, több kamerát is bevetett a Házon kívül stábja, miután megtudták, a kegyelmi ügy főszereplője egy egykori áldozatot próbál új vallomásra rávenni.
Trump megígérte, elnökként azonnal szabadon engedi a Capitolium ostroma miatt bebörtönzött híveit
A republikánus elnökjelölt kiposztolta esetleges elnöksége első három intézkedését.
Nem adja ki a kegyelmi döntések részletes adatait az Igazságügyi Minisztérium
Elutasították a K-Monitor közérdekű adatigénylését.
„Azon megy a vekengés, hogy ki mennyi pedofilt zárt börtönbe” – a gyerekvédelemről és a kegyelmi...
A katolikus pap áldozata szerint a gyerekvédelem csak tüneti kezelés, a gyerek jólétével kell kezdeni. Novák Katalin volt tanácsadója pedig arról beszélt, a barátjának mondaná a volt államfőt, de az...
Áder János: Az elnöki kegyelem mindig kétszereplős eljárás, harmadik szereplőnek nem osztottak lapot
A volt államfő szerint a döntés az igazságügyi miniszteren és az államfőn múlik, tízéves elnöksége alatt Orbán semmilyen kegyelmi ügyben nem fordult hozzá.
Skrabski Fruzsina: Novák Katalin megrázza magát, újult erővel, üstökösként tér majd vissza
Az egykori tanácsadó szerint a volt köztársasági elnök abban a tudatban döntött, hogy egy olyan embernek ad kegyelmet, aki valójában nem bűnös.
A minisztériumnak nincs tudomása arról, hogy K. Endre a kegyelem után oktatási intézményben...
A bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének a kegyelem után lett volna lehetősége gyerekekkel dolgoznia állami intézményekben.
Továbbra sem árulja el Balog Zoltán, hogy miért gondolja ártatlannak K. Endrét
A református püspök hétfő este Mátraházán járt, de ott sem válaszolt a sajtó kérdéseire.
A kormány szerint nem is kell elárulniuk, Varga Judit támogatta-e K. Endre kegyelmét
Pedig nagyon sok múlik ezen. Ez volt az a kérdés, amelyikre Gulyás Gergely sem akart válaszolni, pedig elismerte, tudja a választ.
Kövess minket Facebookon is!