Egyeztetés
Az amerikai és kínai elnök megállapodott a katonai kommunikáció folytatásáról
A két vezető egy év kihagyás után egyeztetett: Biden szerint az eddigi legkonstruktívabb megbeszélésen vannak túl, de sok a vitás kérdés.
Hosszú idő után először egyeztetett a MOK Pintér Sándorral, de csak kisebb eredményeket értek el
A kamara szerint lényeges területeken továbbra is vannak érdemi nézetkülönbségek, a minisztérium például ragaszkodik az orvosok nyolcórás munkaidejéhez is.
Pénteken a státusztörvényről vitáztak a parlamentben, nem közelítettek egymáshoz az álláspontok
Az egyik fideszes képviselő felvetette, hogy heti 24 órában fixálhatnák a pedagógusok tanóráinak számát, ezt a KDNP is támogatná.
A Tanítanék Mozgalom ellenzi, hogy a pártok egyeztessenek Pintér Sándorral a státusztörvényről
A Jobbik és az LMP már jelezte, hogy elmennek tárgyalni.
400 iskolaigazgató és tanár vesz majd részt a belügy pénteki konzultációján
A tanárok fel is szólalhatnak majd, beleértve ebbe az aktívan tiltakozókat is. A szakszervezetek azért nem, mert a hivatalos indoklás szerint az ő álláspontjukat már ismerik.
A finn miniszterelnök tárgyalt Orbánnal, reméli, hogy a magyarok nem akadályozzák a...
Sanna Marin nem számít problémára a finnek csatlakozási kérelmét még nem ratifikáló Magyarország és Törökország részéről.
„Társadalmi egyeztetés” miatt nem hagyta még jóvá Magyarország a svéd–finn NATO-csatlakozást
Az „egyeztetéshez” a kormány honlapján rejtettek el egy dokumentumot, amiben megadtak egy emailcímet.
Biden gyors és kemény következményekkel fenyegette meg Putyint, ha Oroszország lerohanja Ukrajnát
Emmanuel Macron is beszélt az orosz elnökkel, hogy az őszinte párbeszéd teljesen összeegyeztethetetlen a növekvő orosz katonai jelenléttel.
Sikertelen volt az első egyeztetés a kormány és a két pedagógus-szakszervezet között
Azonnali béremelést követelnek, és közösen sztrájkolnának, ha ez nem valósul meg.
Négy percig volt követhető a megbeszélés, mert az államtitkár nem akart nyilvánosan egyeztetni a...
A megbeszélésen így csak a kormány álláspontjának ismertetéséig jutott Fürjes Balázs, aki szerint az önkormányzatoktól elvont bevételek valójában nem a bevételek elvonását, hanem az adók...







