Vitézy tartja, hogy nem beszélt Rogánnal, a miniszter válasza ellentmond ennek

2024. december 2. – 20:31

Másolás

Vágólapra másolva

„A 444 fél évvel ezelőtt, a főpolgármester-választás előtt már megkeresett, és bemutatott egy fényképet, melyet a Parlamentben készítettek Rogán Antal titkosszolgálatokért is felelős miniszter telefonjáról” – írja Vitézy Dávid a Facebook-oldalán, reagálva arra, hogy a 444 munkatársa hétfőn a Parlamentben egy fényképet mutatott Rogán Antalnak, amin a lap szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Vitézy Dávid üzenetváltása látható. A 444 szerint a fotón Vitézy Dávid egy Index-cikk linkjét küldte át Rogán Antalnak idén februárban, az üzenet tárgya egy BKK-ról szóló cikk volt.

Az üzenetváltás tényét nem tagadta Rogán, de azt kérdezte, mire bizonyíték ez. A 444 riporterének azt mondta, hogy a kampányról nem egyeztetett Vitézyvel, de mivel régóta ismeri, néha küldenek egymásnak üzeneteket. „A szolgálatok már figyelmeztettek erre, vártam már, hogy mikor fognak előállni ezzel a telefonnal” – tette hozzá. Rogán Antal szerint a titkosszolgálatokért felelős miniszter telefonjának fotózása jogszabályt sért, ezért feljelentést tesznek. Rogán nem jelölte meg, hogy milyen bűncselekmény alapján fognak feljelentést tenni.

„Mutattak egy telefonképernyőt egy chatprogramról, amin ott volt a nevem, alatta a következő chatpartner pedig nem más, mint James Bond volt” – reagálta a parlamenti videó megjelenése után Facebook-oldalán Vitézy Dávid. „A 444-nek hosszan és részletesen nyilatkoztam James Bondról, az interjú azonban 6 hónapja nem jelent meg, sem a választások előtt, sem azóta, sőt, a kérdést Rogán Antalnak sem tették fel, pedig a választások után, még júniusban nagyinterjúra mentek hozzá a Karmelitába.”

Posztjában azt írja, sosem tagadta, hogy ismerik egymást Rogán Antallal, de a főpolgármesteri kampányáról soha nem egyeztettek egymással.

A 444 hétfőn este megjelent cikkében úgy reagált: Rogán Antal nyilatkozata ráerősített arra a bizonyítékra, amit korábban a 444 látott a kettejük közötti kommunikációról. Vagyis hogy volt kommunikáció Rogán Antal és Vitézy Dávid között az utóbbi hónapokban, még ha ez Rogán szerint nem is volt a kampányról való egyeztetés. A lap felidézte Vitézy korábbi, júniusi nyilatkozatát, amiben a volt főpolgármester-jelölt azt állította:

„Nem volt köztünk üzenetváltás, fogalmam sincs, hogy ez micsoda. Nem beszéltünk ilyenről, én utoljára Rogán Antallal talán az édesapám temetése kapcsán beszéltem. Üzengetni egymással nem szoktunk, nekem vele semmilyen politikai tartalmú kapcsolatom nincsen. Utoljára közöttünk azon túli kapcsolat, hogy egymásnak köszönünk legfeljebb akkor volt, amikor a belváros polgármestere volt, és a Budapest Szíve programot végrehajtottuk.”

A 444 szerint itt Vitézy azt is mondta, hogy Rogán Antalnak a telefonszáma sincs meg neki. „Arra, hogy akkor a miniszter telefonjában szerepel az ő neve, azt mondta, hogy biztosan egy fiktív névjegyről van szó. Mivel ezt az állítást akkor nem tudtuk ellenőrizni, egy kiélezett kampány utolsó napján nem akartuk megerősítés nélkül ezt az információt nyilvánosságra hozni” – írja a 444. A lap szerint az üzenetváltás tényének nyilvánosságra hozatalához közérdek kötődik, és miután Rogán Antal az üzenetváltás tényét elismerte, a fotó közlésére sincs szükség.

Vitézy eszerint kategorikusan tagadta a 444-nek, hogy egyáltalán beszélne Rogánnal, a számát sem tudja, a miniszter hétfőn viszont arról beszélt, hogy néha küldenek egymásnak üzeneteket.

A közéletben azután lett téma Vitézy Dávid és a kormány összefonódása, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje néhány nappal a választás előtt visszalépett az indulástól, és Vitézyt javasolta a választóknak. Vitézy szerint a kormányzati média reakcióiból nyilvánvaló, hogy az indulása nem tetszhetett Rogán Antalnak, „hisz a Magyar Nemzetnek a kampányban adott nagyinterjúmat valaki letiltotta, máig nem jelent meg, a közmédia, a Metropol vagy a TV2 pedig a kampányomról nem tudósított”.

Az ellenzéki oldalon viszont többen azt gondolták, hogy Szentkirályi Alexandra visszalépése borítékolható volt. Például Karácsony Gergely főpolgármester azt írta közösségi oldalán: „Vége hát a színjátéknak, ahogy szóltunk előre: megszületett a sötét és cinikus politikai alku. Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!