Magyar Péter újra egyeztet a fővárosi frakciókkal, és elmondta, milyen feltételekkel támogatná a budapesti olimpiát

2024. augusztus 26. – 16:04

Másolás

Vágólapra másolva

Még nem döntött arról, hogy beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe, de folytatja az egyeztetéseket a leendő frakcióvezetőkkel és a főpolgármesterrel – erről is beszélt Magyar Péter hétfői sajtótájékoztatóján, ahol többek közt az is kiderült, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújt be az ügyészség határozata ellen a Schadl-Völner-ügyben, illetve beszélt a kórházlátogatásaikról, új kezdeményezéseikről és arról is, hogy több ügyben feljelentést tesz.

A politikus az október elején megalakuló új Fővárosi Közgyűléssel kapcsolatban elmondta, nem született végleges döntés arról, hogy pontosan kik ülnek be a Tisza Párt fővárosi frakciójába, illetve hogy ő tag lesz-e. A Tisza Párt a júniusi választáson 10 helyet szerzett a 33 fős Fővárosi Közgyűlésben, amivel ők lesznek a második legnagyobb frakció. Öt tiszást már megneveztek, a többiek személye azonban még nem biztos.

A Tisza Párt esetében azért érdekes, hogy ki ül be a képviselőcsoportba, mert fővárosi listájukon csak 14-en szerepeltek, közülük azonban öten bekerültek az Európai Parlamentbe is. Ebből az következik, hogy legalább egy embernek dupláznia kellene.

A választásra leadott lista első tíz helyén öt olyan jelölt is szerepel, akik EP-képviselők lettek, köztük van Magyar Péter, Kulja András, Lakatos Eszter, Gerzsényi Gabriella és Kollár Kinga is. Közülük kellene majd valakinek az EP mellett a fővárosban is dolgoznia. Az első tíz helyen szerepel még Ordas Eszter, Pocher Áron Somerville, Böröck-Gémes Szilvia, Barna Judit és Bovier György, az ő képviselőségüket erősítették meg korábban. A lista maradék négy helyén szereplők vélhetően szintén beülnek majd, de ezzel együtt is csak kilencen lesznek. Őket egészítheti ki majd az egyik EP- és fővárosi listán is szereplő jelölt.

Magyar Péter a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a héten újra leülnek, most már együtt Kovács Gergellyel, a Kutyapárt vezetőjével és Vitézy Dávid listavezetővel. Ennek a három listának együtt 16 képviselője lenne a fővárosban, ami még mindig nem jelentene többséget. Ez csak magával a főpolgármesterrel és/vagy a mögötte álló DK-MSZP-Párbeszéd frakcióval lenne lehetséges.

Magyart nemrég megkereste Karácsony Gergely főpolgármester, akivel hamarosan újra tárgyalnak majd. „Továbbra is várjuk Szentkirályi Alexandrát vagy bárkit, aki kompetens a Fidesz-frakcióban, és tud önálló döntéseket hozni anélkül, hogy Rogán Antalhoz kelljen rohanni egy sms megírása miatt” – mondta a Tisza Párt elnöke.

Magyar egyszer már egyeztetett Vitézy Dáviddal és Karácsony Gergellyel is, de a találkozókról kevés konkrétumot osztottak meg. Magyar hívta Szentkirályi Alexandrát, a Fidesz-KDNP listavezetőjét is, de ő gyurcsányozással reagált a megkeresésre.

Népszavazáson döntenének az olimpiáról

A politikus reagált Orbán Viktor szombati interjújára is, amiben arról beszélt, hogy 2036-ban jó lenne egy olimpiát rendezni Budapesten. Ezután nyilatkozta Karácsony Gergely, hogy ő abban az esetben támogatná az olimpiát, ha az állam végzi el a beruházásokat, illetve Budapest visszakapja azokat a forrásokat, amelyekből a saját fejlesztéseit meg tudja valósítani. Erről Magyar azt mondta: ő ebben a kérdésben nem foglal állást, de felhívta a figyelmet, hogy két hete ő már jelezte, hogy zajlik a háttérben olimpiáról tárgyalás. „Ekkor ezt letagadták, Magyar Péter agymenésének minősítették, most kiderült, hogy egyébként van egy háttéregyeztetés a főpolgármester és a miniszterelnök köre között” – mondta.

A Tisza Párt elnöke furcsának tartja, hogy akkor beszélnek erről a kérdésről, mikor nincs fertőtlenítőszer a kórházakban, nem működnek a liftek és 500 milliárd hiányzik az egészségügyből és az oktatásból. Elmondta, hogy a Tisza akkor foglalkozik majd érdemben az olimpiai rendezés lehetőségével, ha a kormány odaadja az egészségügynek, az oktatásnak és a szociális szférának a hiányzó ezermilliárdokat, illetve „visszaadja a fővárosnak azt az évi 75 milliárd forintot, amit elvesz szolidaritási hozzájárulás címen, ami lehetetlenné tesz a fővárosban minden fejlesztést”. Magyar azt is feltételnek tartja, hogy az olimpiai bizottság vezetői részletes tájékoztatást adjanak az embereknek, amivel vitalehetőséget biztosítanának.

„Utolsó és legfontosabb feltételünk: a kormány maga kezdeményezzen országos ügydöntő népszavazást.

Miután a tájékoztatás megtörtént, miután a kormány odaadta a pénzeket, akkor a Tisza Párt elgondolkodik. De ennek feltétele, hogy a népszavazás eredménye pozitív legyen” – tette hozzá. Magyar magánszemélyként minden olimpiai célt támogat, de politikusként szerinte csak így járhat el mindenki. Azt javasolja a főpolgármesternek és a miniszterelnöknek, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek a kérdésről. „Ne a kormányzati propagandalapban üzengessen a miniszterelnök, ne a háttérben tárgyaljon erről a főpolgármester úr.”

A Magyar Péter hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakról ebben a cikkünkben számoltunk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!