Donald Trump
FBI: Orosz álvideó terjed arról, hogy haiti bevándorlók kétszer szavaztak Kamala Harrisre
Egy másik álvideón pedig az látszik, hogy Donald Trumpra leadott levélszavazatokat semmisítenek meg Pennsylvaniában.
Trumpot is utolérte az, amit Biden ellen még fegyverként használt
Ahogy élesedett a kampány, úgy rukkolt elő Trump egyre meredekebb állításokkal. Egyes elemzők szerint péniszekre való elkalandozásai, félórás ringatózásai és krónikus tévesztései arra utalnak, hogy...
Las Vegas kaszinói és Phoenix elővárosai – így szavaznak a nyugati napfényövezet csatatérállamai
Nevada hagyományos billegő állam, míg Arizonában 1948 óta csak másodszor nyert demokrata jelölt Joe Biden személyében 2020-ban. A két nyugati csatatérállam belső szerkezetét és korábbi szavazási...
Orbán mindent Trumpra tett fel, de a republikánus jelölt győzelme gazdaságilag még bajt is hozhat...
A Political Capital elemzése szerint Orbánnak a hatalom fenntartásában segíthet Donald Trump győzelme.
Donald Trump nem így született, hanem ilyenre alakították
A róla készült életrajzi film a hetvenes és nyolcvanas évek alapján akarja megértetni velünk, honnan is jött, és főleg, hova is tart az Egyesült Államok egykori, és talán következő elnöke.
Donald Trumppal és Tucker Carlsonnal parolázott Orbán Balázs
Sőt, ifjabb Robert F. Kennedyvel is összefutott a miniszterelnök politikai igazgatója a pénteki, arizonai Phoenixben megrendezett republikánus kampányeseményen.
Orbán tudja, hogyan kell Donald Trumppal beszélni, hogy jól érezze magát, mondta egy amerikai...
2019-ben Trump még azt sem tudta, kicsoda Orbán, de az intenzív kapcsolatépítés hatására néhány év alatt erős kapcsolat épült ki a két politikus között.
Orbán telefonon kívánt szerencsét Trumpnak az elnökválasztáshoz
A miniszterelnök X-en posztolt arról, hogy beszélt a republikánus elnökjelölttel.
Európa elveszíti az amerikai védőernyőt, az orosz energiát és a kínai exportot
Egy új, többpólusú világ van kialakulóban, és biztosan nem Európa lesz a központja – mondja Bogdan Góralczyk korábbi budapesti lengyel nagykövethelyettes.
Kukásautóból kampányoló Trumppal gyűrűzött tovább az amerikai elnökválasztás szemét-gate-je
A republikánus jelölt azután húzta meg a váratlant, hogy Joe Biden előző nap lényegében szemétnek nevezte a támogatóit.









