Diákváros
Milliókat spórolhatnak a diákok és családjaik, ha megépülnek a Diákváros kollégiumai
Újraindítja a Diákváros projektet a kormány, ha az eredeti tervek szerint alakítják ki a városrészt, akkor az a diákok és a fővárosi bérlők szempontjából is előnyös lehet.
Vitézy bejelentette a Diákváros projekt újraindítását
A Fidesz-kormány a kínai Fudan Egyetem campusa miatt ejtette a fejlesztést.
Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták
Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.
Kisajátította az állam a Diákváros területeit
A ferencvárosi önkormányzat 3,5 milliárd forintot kap értük.
Sok családnak spórolna havi százezer forintot a kormány új kollégiumokkal
Saját elmaradását hozná be a kormány a leporolt tervekkel, ami azért is fontos lenne, mert egy bérelt szoba már minimum ötször drágább, mint a kollégium.
Jövőre rekordösszeget von el a kormány Budapesttől, de találtak valakit, akivel majd mindent...
Bár a főváros már idén is alig jött ki a forrásaiból, a kormány 2025-ben még több pénzt akar elvonni. A kormány Karácsonyékra mutogat, de csak Szentkirályival tárgyalnak, akivel azt üzenik: a...
Karácsony Gergely: A Diákváros már régen épülhetne, ha a Fidesz nem lenne cinikus és önző
A főpolgármester emlékeztetett rá, hogy a kormány pár éve még kínai egyetemet álmodott a területre.
Szentkirályi Alexandra jelentette be, hogy megépül a Diákváros
A Diákváros megépítését már évek óta ígéri a kormány a budapestieknek. A Fidesz frakcióvezetője most jelentette be, hogy megvalósulhat a projekt, ami 12 ezer diáknak adhat majd otthont.
Az antikorrupciós szobák után a Diákvárosért is Szentkirályi oldalán lobbizik Jámbor András
A Szikra Mozgalom képviselője szerint itt az ideje, hogy a Diákváros ne csak kampányígéret legyen. Hasonlóan látja a helyzetet a Fidesz frakcióvezetője is, Szentkirályi a mai Fővárosi Közgyűlésen...
London és Berlin példája mutatja, miért van égető szükség a budapesti diákvárosra
Egész Európában egyre több az egyetemista, az ingatlanpiac azonban nem tudta lekövetni ezt a változást. Londonban 96 ezer kollégiumi férőhely van, de további 20 ezret terveznek, mert kevés a...









