Cybertruck
Ha nem akarod, hogy rozsdás legyen a Cybertruckod, 4200 dollárból meg is előzheted
A rozsdamentes acélból készült jármű egy mindössze 1,5 millió forintnyi összegért rozsdamentes acél-kinézetűvé alakítható.
Beveti az ukránok ellen a gépfegyverrel felszerelt Cybertruckját a csecsenek vezetője
Ramzan Kadirov meg is köszönte szépen Elon Musknak az autót, és azt mondta: reméli, hogy a jövőben még több termékével segíti majd a „különleges katonai művelet” befejezését.
Először szenvedtek halálos balesetet Cybertruckkal, az amerikai közlekedésbiztonsági szerv...
Texasban ütközött neki egy áteresznek az autó, a sofőrje a helyszínen életét vesztette.
Szlovák tó – Tesla Cybertruck: 1-0
A tulajdonos ki akarta próbálni, hogy milyen a gázlós üzemmód, de végül a bámészkodók segítettek neki kiszabadítani az autót a meder fogságából.
Be akarta bizonyítani, hogy a Cybertruck csomagtartója nem csukódik rá az ujjára, csonttörés lett...
Hiába érzékeli elméletben a Cybertruck, ha valami az ajtó útjába áll, sem bottal, sem emberi ujjal nem sikerült megállítani az elektronikát.
A Tesla korszakalkotó megoldása a padlóba akadó gázpedálra: a szegecs
Fontos reveláció az örökké különutas autógyártónál: a gázpedál fedőlemeze nem csúszik le a pedálról, ha rögzítve van.
Amerika után Európában is árat csökkent a Tesla
Közben kivezetik a Magyarországon is működő ajánlási rendszerüket.
A gázpedál néha beakad a padlóba, szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Nem egy high-tech problémáról van szó, csak gyártás közben véletlenül beszappanozták a fedőlemezt, ami emiatt lecsúszik.
Úgy tűnik, hogy az autómosókat sem bírja a Tesla Cybertruckja
A tulaj csak elvitte lemosatni róla a homokot, erre nem sokkal később megadta magát a több mint 3 tonnás monstrum.
Három új színben tündökölhet a Tesla Cybertruckja
Van azonban néhány bökkenő: nem lehet bárhol kérni, és nem is kifejezetten olcsó.









