Három új színben tündökölhet a Tesla Cybertruckja

2024. február 22. – 20:34

Másolás

Vágólapra másolva

A Tesla Cybertruckja három új színben érhető el – írja a Business Insider. A megjelenések után egy darabig csak a gyári nyers fémszínben lehetett kapni az autót, de tavaly december óta már volt néhány újabb opció.

Az eddigi fekete és fehér mellett már szürke, rózsaarany és kék színben is meg lehet rendelni a Cybertruckot, de van egy csavar: csak négy Tesla-szervizben húzzák rá az autókra ezeket a színes fóliákat, és mind a négy Kaliforniában található.

Az alap, 60 990 dolláros árra még 6000-6500 dollárt kell ráfizetni, ha valaki ezeknél a hivatalos szervizeknél vonatná be az autóját. Ezt a konkrét bevonóanyagot ezekben a színekben hivatalosan csak a Teslától lehet rendelni.

A Tesla boltjában található leírás szerint a bevonat öngyógyulós – bár nem fejtik ki, hogy ez mit jelent –, karcálló és környezetbarátabb, mint más fóliák. Azt is megjegyzik, hogy a fólia mindenhol beteríti az autót, ahol amúgy a rozsdamentes acél váz látszódik, ami jó hír lehet azoknak, akiknél a Cybertruck még nem kezdett el teljesen hétköznapi dolgok hatására rozsdásodni. Már mi is írtunk arról, hogy mit is jelent a rozsdamentes acél, és arról is, hogy az egyetlen megoldás a rozsdásodásra egyelőre az, ha valaki még több ezer dollárt ad a Teslának, hogy befóliázza az autót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!