Budapest

Öt nap alatt 3,6 millió forint felajánlás érkezett az Átriumhoz a közönségtől
A bezárásra kényszerülő színház az ország legkülönbözőbb pontjairól és külföldről is kapott felajánlást a nézőktől.
Focisták cirkuszlátogatására volt támogatás, az Átriumnak nem jutott
„Öt év melónk volt abban, hogy működő, szakmailag és emberileg is kiváló, egymást támogató csapat jöjjön itt össze, és ezt most baltával kellett szétverni. Ez iszonyatosan lélektépő és rohadtul...
A budapesti reptéren is érdemes késésre számítani a munkaerőhiány miatt
Hetente 10-15 járatot törölnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, néha amiatt, hogy a célállomás nem tudja fogadni az adott repülőket.
Rakpartlezárásnak hívják a fővárosi forgalomcsillapítás állatorvosi lovát
A legoptimálisabb megoldás társadalmilag talán nem túl drága, de az eddigi kedvezményezetteknek fájna, írja Juhász Mattias közlekedési szakértő a Telex Rakpartvita sorozatában.
32 milliárdos hitelfelvételről döntött a főváros
Szigorodott a szmogrendelet: szmogriadó idején az EURO 3-besorolású járművek sem közlekedhetnek november 1-től Budapesten.
Soroksári polgármester: Leviszik a föld alá a HÉV-et a kerületben
Emiatt az 5-ös metró már elkészült terveit is átrajzolják.
Döntött a közgyűlés: drágul a parkolás Budapesten
Egyes körzetekben 90-100 százalékkal nő a parkolási díj, a belső-budapesti részeken este 10-ig lesz fizetős a parkolás.
Szakértők a házomlásról: hanyagság vagy emberi mulasztás lehetett az ok
A baleset több problémára is ráirányítja a figyelmet, a terézvárosi tetőtér-beépítések túlszaporodásától a műemléki környezet kezelésének hiányáig.
Belvárosi tetőomlás: külön nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség, az egyik sérült állapota...
A rendőrség eddig 31 tanút hallgatott meg, a balesetnek továbbra is négy sérültje van: egyikük állapota életveszélyes, három személy könnyű sérülést szenvedett.
Kövess minket Facebookon is!