El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Bolt Taxi

Már e-taxi is rendelhető a Bolt applikációján keresztül (x)
A Bolt taxi budapesti szolgáltatásában februártól már elektromos vagy plug-in hibrid taxikat is rendelhetünk.
Sopronban is elindította taxiszolgáltatását a Bolt (x)
A Bolt taxi január 25-től már Sopronban is elérhető.
Látványosan előretört a Bolt Taxi Budapesten
Két társaság uralja a fővárosi piacot.
Fővárosi taxitársaságok: A Bolt Taxi a tisztességes versenyhez való jogot sérti
Közös közleményben áll ki például a Főtaxi és a 6x6 Taxi a cég számlázási gyakorlata ellen.
A BKK szerint is jogszerűen működik a Bolt Taxi
A közlekedési társaság azt írja, hogy a taxirendelet előírásai alapján járt el, amikor előzetes jóváhagyást adott a Bolt Taxinak.
A Bolt Taxi azt állítja, hogy teljesen jogszerűen működik
Arra reagáltak, hogy a taxis szövetség azt kéri a fővárostól, semmisítsék meg a Bolt engedélyét.
A taxis szövetség azt kéri a fővárostól, semmisítsék meg a Bolt engedélyét
Agyafúrt támadás indult a cég ellen a betűk és logó használata miatt. Az Ubert hét éve elüldözték.