Amerika

Az USA szerint most Iránon a sor, hogy lépjen
Irán felajánlotta, hogy öt évre hajlandó felfüggeszteni nukleáris tevékenységét, de Amerika ragaszkodik a húsz évhez.
Vezetés közben lőhette agyon utasát egy férfi, akinek gyerekkorában minden végtagját amputálták
A vád szerint Dayton Webber babzsákdobáló bajnok vezetés közben veszett össze a mellette ülő férfival. Miután lelőtte, másik két utasát kérte meg, hogy segítsenek eltüntetni a holttestet.
Kína azt kéri a bankjaitól, hogy kevesebbet hitelezzenek Amerikának
Kína a geopolitikai manőverek helyett a kockázat diverzifikálásával indokolta a lépést.
Feltételes szabadlábra bocsátják a pilótát, aki repülés közben akarta lekapcsolni az utasszállító...
Joseph Emerson begombázott, két nappal később pedig még mindig szenvedett a drog utóhatásaitól.
A Ryanair-vezér az amerikai fapados légitársaságok végét jósolja, de szerinte bukni fog a Wizz Air...
Michael O’Leary szerint a hagyományos légitársaságok alacsony áraikkal egyre több ügyfelet csábítanak el a fapadosoktól.
Szinte egész Európa leállt vele, de a Magyar Posta még felvesz Amerikába tartó csomagokat
Bő két nap múlva már vámot kell fizetni a száz dollárnál értékesebb küldemények után, de a magyar állami vállalat még nem húzta be a féket.
Radioaktív szennyeződés miatt hívott vissza garnélát a Walmart az Egyesült Államokban
A problémás szállítmány egy indonéz beszállítótól érkezett, amelynek több konténerét már nem is engedték belépni az országba.
Egy vírus miatt szarvaik nőttek a nyulaknak Coloradóban
A vírus nyúlról nyúlra terjed, emberre nem veszélyes.
Tényleg Európából kerülhetett át a lepra Amerikába, de nem Kolumbusszal, hanem évezredekkel korábban
Kutatók szerint a mai Chile területén már 4000 évvel korábban is megjelent a betegségért felelős kórokozó.
Kövess minket Facebookon is!