Állami támogatás

Nem kapnak állami támogatást, maguk építtetnének lakóotthont súlyos fogyatékkal élő felnőtt...
A szülők egy alapítvánnyal fogtak össze, Zuglóban építtetnék fel a lakóotthont.
Kevesebb néző fizetett a Nemzeti Színház előadásaiért tavaly, mint egy évvel korábban
Pedig éves beszámolója szerint eladásonként több állami támogatást kapott a színház, mint 2022-ben.
Rákay Philip mohácsi csatáról szóló filmje meg is kapta az első állami támogatást
A projekt ötmillió forintot kapott a Nemzeti Filmintézettől a forgatókönyv első változatának elkészítésére.
9 év alatt 9 milliárd landolt NER-közeli művészeknél a Szerencsejáték Zrt. állami támogatásából
Menedzsment cégein keresztül Havasi Balázs 807, Pataky Attila 378, Tóth Gabi 95 millióhoz jutott.
Milliárdok után futnak hiába napelemeket telepítő vállalkozók
A sajátos támogatási rendszerben a támogatást közvetlenül a munkát elvégző vállalkozó kapná, de az adminisztrációt az ügyfélnek kéne elvégeznie.
4,4 milliárd forintból épült fel a Sámándob Karcagon
A Sámándobként elhíresült épület eredetileg a 2015-ös milánói világkiállításra épült, sok évbe és sok pénzbe került, mire Karcagon kaphatott új életet.
200 milliárdot ad a kormány a 30 év alattiak albérlet- és útiköltség-támogatására
Az áprilisban induló Ifjúsági Garancia Plusz program ezen kívül bértámogatást is nyújt a munkáltatóknak.
Két ábra arról, hogyan jutalmazza a fideszes településeket a kormány
A Defacto elemzéséből kiderül, mennyire bőkezű volt az állam a kormánypárti önkormányzatokkal és hogyan büntette az ellenzékhez került településeket. Utóbbiaknak így a gazdasági csapások mellett a...
Nehéz megtartani a lelkedben, ha valaki nemcsak nekem, hanem önmagának is hazudik
Erős idézetek az Alföldi Róberttel készült több mint egyórás interjúból.
Állami pénzzel megtolt szállodaberuházásokat igazgatnak a katolikusok
A jezsuiták például nemrég Dobogókőn nyitottak egy hotelt.
Kövess minket Facebookon is!