Állami ingatlan
Még a választások előtt eladnák Nagy Márton alól a minisztériuma épületét
Az NGM épületet úgy adnák el, hogy csak jóval a választások után veheti birtokba a vevő. Ez bonyolítja a tranzakciót, az állam valamiért mégis fontosnak tartotta, hogy az ingatlant így is meghirdesse.
Még nem tudja a MÁV, hogy mit kell felújítani az igen jó állapotú szegedi vasútállomáson, de...
A pályaudvart 2006-ban felújították, és most a pályázatban nincs benne, hogy mit kellene fejleszteni. Az önkormányzat a vasútállomáshoz helyezné át az autóbusz-pályaudvart, de erre nem kaptak választ.
Egymilliárdos árengedménnyel kínálja tihanyi ingatlanját az állam
Több mint egymilliárd forinttal csökkentette a kikiáltási árát az MNV annak a tihanyi ingatlannak, amelyet két hete sikertelenül próbált meg eladni.
Szálloda, kastély, iskola, kórház: őszi kiárusítást tart milliárdos ingatlanokból az állam
Több mint háromszáz állami ingatlant bocsátott árverésre nyár vége óta a nemzeti vagyonkezelő, köztük szép számmal milliárdos értékűeket is.
Kilenc értékes állami ingatlant adott el a Nemzeti Vagyonkezelő 15 milliárd forintért
Miközben zakatol a Városháza-elnemadási ügy, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. áruba bocsátott egy állami ingatlancsomagot, amibe például az Andrássy út 73–-75. alatti MÁV-székház, a siófoki...




