Kilenc értékes állami ingatlant adott el a Nemzeti Vagyonkezelő 15 milliárd forintért

2021. november 26. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben zakatol a Városháza-elnemadási ügy, a Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter által felügyelt Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. eladott egy állami ingatlancsomagot, amibe például az Andrássy út 73–75. alatti MÁV-székház, a siófoki Erzsébet Szálloda és a budai Várnegyedben található Táncsics Mihály utca 1. szám alatti patinás épület is beletartozott. A nyertes ingatlanalapot kezelő cég Jellinek Dániel ingatlanbefektetőhöz köthető.

Kilenc, köztük Andrássy úti, budai vári, Naphegy téri és Balaton-parti ingatlanokat tartalmazó ingatlancsomagot adott el közel 15 milliárd forintért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a licit júniusban zárult, a nyertest azonban csak most nevezték meg. A nyertes ingatlanalapot kezelő cég Jellinek Dániel ingatlanbefektetőhöz köthető, írta a Magyar Nemzet csütörtöki nyomtatott számában közzétett hirdetményt hivatalos válaszként megkapó 444.hu.

A portál cikke emlékeztetett, miközben javában zakatol a Fővárosi Önkormányzat épületét érintő kampány, sőt, a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, hogy vizsgálóbizottságot állít fel a Városháza-ügy miatt, amelynek egyik központi szereplője a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt., addig

a Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter háttérintézményeként működő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 14,6 milliárd forintos áron adott el egy ingatlancsomagot, amibe például az Andrássy út 73–75. alatti MÁV-székház, a siófoki Erzsébet Szálloda és a budai Várnegyedben található Táncsics Mihály utca 1. szám alatti patinás épület is beletartozott. A csomagból a MÁV-székház 6,3 milliárd forintot, míg a siófoki szálloda 2 milliárd forintot ért az MNV saját értékbecslése szerint.

Eddig ugyanis nem lehetett tudni, hogy ki lett az Andrássy úti, a balatoni és a várnegyedi értékes ingatlanok közös, új tulajdonosa. Sokadik kérdésükre az MNV végül a Magyar Nemzetben november 24-én megjelent cikk linkjét küldte el a 444-nek. Ebből kiderült, hogy

a csomagszerű értékesítés célja az volt, hogy az ingatlanpiac által biztosított optimista befektetői hangulatot kihasználva a kevésbé vonzó ingatlanok is befektetőre találjanak.

Licitálni az állami vagyonkezelő elektronikus aukciós rendszerében lehetett, ezen a módon kelt el tehát ez az ingatlancsomag is, a vevő pedig a ReoCo Value Added Ingatlanalap, az adásvételi szerződéseket már alá is írták.

A 444.hu felhívta a figyelmet: a ReoCo Value Added Ingatlanalap az Indotek-Investments Alapkezelő Zrt.-hez tartozik, legutóbbi beszámolója szerint 2020 végén a saját tőkéje 40,8 milliárd forint volt.

Az Indotek-Investments pedig a Florange Property Kft.-n keresztülJellinek Dánieltöbbségi tulajdona, az ingatlanmágnás

Magyarország tizedik leggazdagabb embere 107,5 milliárd forintos becsült vagyonnal.

Jellinek Dánel – Fotó: Indotek-csoport
Jellinek Dánel – Fotó: Indotek-csoport

A francia Auchan tulajdonosa és az Indotek-csoport szeptember 1-jén jelentette be, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá, így a magyar csoport kisebbségi tulajdont szerezhet a francia lánc magyar cégeiben. Erről a befektetésről ebben a cikkünkben nyilatkozott a Telexnek az ingatlanmágnás, de az Indotek-csoportról azóta már az is kiderült, hogy az Orbán-kormánnyal és a Mollal konzorciumban a ferihegyi reptér új tulajdonosa is lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!