Ezentúl szemrevételezés után is kirúghatják a részeg orosz dolgozókat
Nem kell orvosi vizsgálat, elég mérlegelni a körülményeket.
Visszahívták az alkoholbetegek gyógyszerét, csak külföldről lehet beszerezni
Alternatíva Magyarországon nem elérhető, a külföldi beszerzés pedig nagyon drága.
Tucatnyian meghaltak és száznál is többen szenvedtek mérgezést hamisított alkoholtól Iránban
Az áldozatok dezodorgyárból származó ipari alkoholból készített italt fogyasztottak. A halálozások fő oka az volt, hogy az italokban etil-alkohol helyett metil-alkohol volt.
Nem azért halsz meg korábban, mert minden éjjel egyig fenn vagy, hanem azért, mert iszol és cigizel
Nem igaz a korábbi elmélet, miszerint önmagában a késői fekvés és kelés egészségtelen – állítja egy finn tanulmány.
A Pénzügyminisztérium cáfolja, hogy emelkedne a cigaretta és az alkohol ára
A tárca szerint csupán az eddig a veszélyhelyzeti rendeletben szereplő tételeket emelték át változatlan feltételek mellett a törvénybe.
A cigisdobozokról ismerős egészségügyi figyelmeztetés kerül az alkoholos italok címkéjére...
Három év múlva szerepelnie kell rajtuk, hogy daganatos betegségeket, májkárosodást okozhatnak.
Meghalt egy kínai influenszer, miután élő adásban fogyasztott el tekintélyes mennyiségű alkoholt
Legalább hét üveg, 60 százalékos alkoholtartalmú italt fogyasztott el pár óra alatt a kamera előtt.
Ismert likőrt hívott vissza a Nébih
A Szatmár keserű két kiszereléséről van szó.
Fű vagy pálinka?
Ha az alkoholt ma fedeznénk fel, rögtön be is tiltanák.
Hétköznapi hősök: százmillió forint értékben lopott alkoholt négy amerikai tini
Sok piálni vágyó fiatal álmát valósította meg a négy tini, akik Közép-Kalifornia boltjaiból loptak el óriási mennyiségben italokat. Aztán persze jól lebuktak.
Kövess minket Facebookon is!