Akkumulátoripar
Az akkugyárak után erőmű is érkezik a Távol-Keletről
Kínai befektetők által telepített naperőművekkel oldódna meg az akkumulátorgyárak energiaellátása.
Nem alaptalanul félnek a magyarok az akku-újrahasznosítástól az ólomakkumulátorok esete alapján
A kivételezett elbánás és jogi kiskapuk felvetik a veszélyét, hogy Magyarország szennyezési menedékké válik az akkumulátoripar számára.
Az akkumulátorgyárak mellé sorban jönnek Magyarországra a bankok is Dél-Koreából
Irodát nyit Budapesten a második legnagyobb dél-koreai bank, a Hana Bank, hogy segítse a Magyarországon az akkumulátoriparban működő dél-koreai vállalatok finanszírozását, az üzleti kapcsolatok...
1300 milliárd forintba kerülnek az akkugyárak, de nem sok hasznot várhatunk tőlük
Magyarország elégítheti ki az európai akkumulátorigény 20-30 százalékát, de gazdasági értelemben ez még inkább „összeszerelőüzem”, mint az autógyártás.
Tíz év késéssel beindult a keleti nyitás, csak közben elvesztette értelmét
Kína és Dél-Korea az akkumulátorgyártás felfutásával az utóbbi években a legnagyobb magyarországi befektetők közé került – ám ezekre a befektetésekre ma már jóval kisebb szükség van, mint 2010-ben.
Akkuipart és uniós pénzeket érintő korrupcióba bukott bele az egyik legrégebb óta hatalmon lévő...
António Costa azután mondott le, hogy a a rendőrség házkutatást tartott nála. Ártatlannak vallja magát, de nem tervez újra indulni a miniszterelnöki posztért.
MTA: Hozzák nyilvánosságra a számításokat, amelyek bizonyítják, hogy jók nekünk az akkugyárak!
A tudományos akadémia szerint nem előzte meg érdemi tájékoztatás és egyeztetés az akkugyárak építését, pedig az ellenérveket is figyelembe kéne venni.






