Ajánlás

Az amerikai oltási bizottság mostantól nem javasolja az egyik, 20 éve használt gyerekkori...
De kicsit úgy tűnik, mintha nem igazán tudták, mit is csinálnak, mert azt viszont támogatták, hogy az állam továbbra is támogassa ezt a kombinált vakcinát.
A Fidesz húzta csőbe, állítja az X-Faktorból ismert, választásicsalás-gyanúba keveredett ózdi...
Szalontai Dávid csak egy kis hírnév reményében vágott neki polgármesterjelöltként a választásnak Ózdon, csak hát kiderült, hogy ajánlásai egyeznek egy másik jelöltéivel. Azt állítja, hogy a...
Navracsics Tibor ajánlásával kampányol Badacsonytomaj független polgármesterjelöltje
Krisztin-Németh László programfüzetében ráadásul pont a jogszabályba ütköző mozgóurnás felhívás alatt olvasható a fideszes miniszter ajánlása.
Húszezer aláírás jól mutatja, melyik pártnak van ereje, sokan már az első akadályt elbukták
A 36 jelölőszervezetből végül csak 11-nek sikerült versenybe szállni az EP-választáson. Több kisebb, komoly állami támogatással rendelkező párt is alaposan megszenvedett a 20 ezer aláírásért. A...
Minden eddiginél több párt lehet a szavazólapon, véget ért az aláírásgyűjtés az EP-választásra
Két hét alatt 20 ezer ajánlást kellett összeszedni az induláshoz. A Fidesz volt a leggyorsabb, Márki-Zay Péterék az utolsó pillanatig kivártak, de még időben leadták az aláírásokat. Összesen 13 párt...
Vitézy Dávid leadta a főpolgármester-jelölti ajánlásokat
Azt írta, hogy a szükséges mennyiség kétszerese is összegyűlt.
EP-választás: sokan már ma kiszállnak a versenyből
Péntek délutánig kell leadni az ajánlásokat. Kiderül, hogy ki tudta megugrani az első akadályt, azaz kinek sikerül 20 ezer aláírást összegyűjtenie időben.
Leadta az EP-ajánlásokat a baloldali pártszövetség, hivatalos a DK által dominált lista
A DK-MSZP-Párbeszéd közös listájának első hat helyéből öt a Demokratikus Koalíció politikusainak jutott.
Kövess minket Facebookon is!