Adat

Gyorsvonatként robogott a magyar napelemes piac, de a kormány behúzta a féket
Több mint negyedmillió magyar házon van már napelem, a 2010 után épült nagyobb ingatlanok több mint negyedén, de kizárt, hogy ez a fejlődés folytatódjon.
Kevesebbet dolgozunk, mint a járvány előtt
A diplomások egy ideig azért többet dolgoztak, de az év végén már náluk is csökkent a heti munkaórák száma.
A tanárszakosok többségéből nem lett pályakezdő tanár
A 2018-ban pedagógusi képzéseket kezdők négyötöde döntött úgy, hogy meg nem is próbál meg a magyar iskolarendszerben tanítani.
Nemzetközi mezőnyben nem eszik sok cukrot a magyar
Az adatok alapján nem látszik olyan összefüggés, hogy a gazdagabb országokban több, a szegényebbekben pedig kevesebb cukrot esznek az emberek.
Elszomorító eredmények mutatják, hogy milyen igazságtalan a magyar oktatási rendszer
A friss PISA-adatok szerint nagyok az országon belüli különbségek az eredményekben, nagyrészt a családi háttérből fakadóan.
Ki az a 300 ezer magyar, akit a kormány még munkára akar fogni?
A dolgozni képes és szándékozó, de munkanélküli csoportok aktivizálására szánja a kormány az uniós források jelentős részét, kérdés, előrukkol-e újdonságokkal a korábbi intézkedésekhez képest.
Tényleg ömlik a külföldi tőke Magyarországra, de a 13 milliárd eurós összeg háttere zavaros
Akadnak kérdőjelek a külügyminisztériumi statisztikák körül, de a magyarországi beruházási tendenciák valóban szembementek a közelmúltban kedvezőtlen globális trendekkel.
Éledezik a magyar lakáspiac, de nem idén tér vissza oda, ahol 2021-ben volt
Főleg a lakástámogatási rendszer változásai okozták a fellendülést, de már a hitelek is elkezdtek olcsóbbá válni.
Az Aldi- és Spar-dolgozók fizetése nő jobban, vagy az átlagos keresetek?
Két nagy lánc összesített adatain keresztül mutatjuk be, mennyire tartanak lépést a vezető boltok az országos átlaggal.
Elkezdődik a magyar kilábalás a válságból, de milyen messzire jutunk idén?
A tavalyinál szinte biztosan jobb éve lesz a hazai gazdaságnak 2024-ben, a dinamikával kapcsolatban azonban erősen szórnak az előrejelzések.
Kövess minket Facebookon is!