Adat
Annyira kevesen keresnek állást, mint ha nem is lett volna járvány
Három megyében is 15 éves mélypontra süllyedt az álláskeresők száma októberben, és országos szinten sem vagyunk messze ettől.
Liszt, cukor, olaj, tej, túró, tejföl – berobbant a drágulás a boltokba
Itt van az infláció, amire számítottunk, a háztartásoknak a tejár masszív emelkedése fájhat a legjobban. Az otthon készített túrós palacsinta ma jóval drágább, mint egy éve.
Gyorsan romlik a járványhelyzet, Szlovákiában már teljes zárásról beszélnek
A régióban erősödik a járvány, miközben az oltottak száma száma stagnál, a kormányok azonban ódzkodnak az érdemi szigorításoktól.
Úgy emelkednek a közép-európai járványgörbék, mint februárban
Magyarország lehagyta Szlovákiát a fertőzéshez köthető halálesetek naponkénti, lakosságarányos számát nézve, de Cseh- és Lengyelországban is gyorsan romlik a helyzet.
Zsugorodó falvakat rohantak le a beköltözők a Balaton körül
Egyes településeken ötödével nőtt a lakosság száma tavaly. Az ingatlanpiac már tavasszal úgy pörgött, mint a budapesti az árrobbanás legerősebb éveiben.
Hiába hajtogatják, a kormányváltás hiányának nincs köze a gazdasági sikerekhez
Visszatérő kormányzati állítás, hogy a „politikai stabilitás” segíti az ország gazdasági felzárkózását, a környező országok adatai azonban ezt nem igazolják.
Voltak órák, amikor duplázódtak, triplázódtak az Elk*rtukra érkezett 1-esek és 10-esek
Az IMDb-n már azelőtt elkezdtek érkezni a szavazatok a magyar politikai filmre, mielőtt egyáltalán meg lehetett volna nézni. Írtunk egy programot, hogy valós időben követni tudjuk a szavazatok...
Mítosz vagy valóság, hogy Ausztriában olcsóbb az Aldi és a Lidl?
Sorozatunk újabb részében a nagy bevásárlással most azt a városi legendát teszteljük, miszerint Hegyeshalom után olcsóbb ugyanaz az élelmiszer.
Tombol a járvány Kelet-Európában, de Magyarország nem szigorít, hanem enyhít
A román kórházakban Bergamót idéző állapotok uralkodnak, Lettország zár, Csehországban és Lengyelországban is korlátozások jöhetnek.
Egekben a benzin ára, de ha a pénztárcánkat nézzük, volt már rosszabb is
A gázolaj után bűvös 500 forintos szinthez közelíti a benzin átlagára is, de bizonyos szempontból 2019 előtt mégis rosszabb volt a helyzet. De mi történik a régióban?









