Magyar Péter a Vitnyédre tervezett menekülttáborról: Megvan a titkos kormányhatározat, kedves Pócs János
„Eddig is sejtettük, de tegnap kiderült, hogy önök konkrétan migránstábort akartak építtetni Vitnyéden, az osztrák határ mellett milliárdos közpénzen. Megvan a titkos kormányhatározat, kedves Pócs János. Be fogjuk mutatni, és azt is, hogy miért faroltak ebből ki” – mondta Magyar Péter kedd délelőtt a Parlamentben miniszterelnöki viszontválaszában.
„Erről miért nem számoltak be a szavazóiknak? Hogy nem a Tisza, nem a Mi Hazánk, nem a DK, hanem a Fidesz–KDNP-kormány akart közpénzen migránstábort építtetni, ezzel akartak megfelelni a migránspaktumnak. Ki fogjuk hozni ezeket a kormányhatározatokat, és minden hivatalos dokumentumot, és utána majd beszélgetünk erről” – mondta a miniszterelnök.
Magyar Péter már 2024 szeptemberében beszélt arról, hogy az Orbán-kormány titokban menekülttábort építene az osztrák határhoz közeli Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden. Akkor a Telex arról írt, valami tényleg készülhet a Vitnyédhez tartozó egykori mintagazdaság és iskola épületeiben, ahol rendőri felügyelettel zajlott építkezés. Tájékoztatást a helyiek sem kaptak, de sokan arról beszéltek, menekülttábor lesz ott. Az építkezést Gulyás azzal indokolta, hogy a rendészeti képzést nyújtó győri és soproni iskoláknak nyitnának itt nyári tábort. Gyopáros Alpár, a térség fideszes országgyűlési képviselője később azt mondta, Orbán Viktor személyesen biztosította arról, hogy nem lesz Vitnyéd-Csermajorban migránstábor. Magyar Péter szerint ez csak annyit jelent, a nyilvánosság és a helyiek tiltakozásának hatására meghátrált a kormány.
Pár nappal később a Magyar Hang olyan, a birtokába jutott, előterjesztésről írt, amely szerint ötmilliárd forintért építettek volna menekülttábort Vitnyéden. A lap információi szerint a kiszemelt területen egy 500 fő befogadására alkalmas, minimális komfortfokozattal rendelkező tábort épített volna a kormány, az ott található épületek állapota miatt a minimális komforthoz komolyabb felújításokra lett volna szükség. A lap szerint az indoklás az volt a tábor mellett, hogy a kormány megfeleljen az uniós bíróság évekkel ezelőtti ítéletének és így ne pörögjön tovább a napi egymillió eurós büntetés. A Belügyminisztérium a Telex kérdésére 2024 októberében azt írta: „Vitnyéden, Écsen és Albertkázmérpusztán, továbbá Magyarország egyetlen más településén sem épül menekülttábor”, az erről szóló sajtóhíreket pedig otrombán hazug feltételezések halmazának minősítette.
Kerestük a Miniszterelnökséget azzal kapcsolatban, hogy mikor és milyen formában teszik közzé a miniszterelnök által említett titkos kormányhatározatot, amint választ kapunk, beszámolunk róla.