Egymásnak üzenget Magyar Péter és Gulyás Gergely a kegyelmi ügyben

„Gulyás Gergely korábban kiállt a kegyelmi botrány egyik fő felelőse mellett, és azt mondta, hogy addig marad, ameddig Balog Zoltán. Vajon mit keres még Gulyás Gergely a Parlamentben?” – üzente a Facebookon Magyar Péter vasárnap Gulyás Gergely korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Balog Zoltán szombaton az MTI beszélt róla, hogy kizárólag saját döntéséből járt közben Novák Katalin elnöknél annak érdekében, hogy K. Endre kegyelmet kapjon, senki más nem kérte ezt tőle.

„Vélhetően azért foglalkozik a kegyelmi üggyel, mert ő is látja, hogy a nyilvánosságra hozott dokumentumok cáfolják azt, amit a kampányban mondott és megerősítik mindazt, amit 2024 óta a nyilvánosság is ismer: a kormánynak az ügyhöz nem volt semmi köze, a köztársasági elnök rossz döntést hozott és ezért vállalta a felelősséget” írta Gulyás Gergely a Facebookon Magyar Péter neki címzett bejegyzésére reagálva.

Gulyás szerint 2024 februárja óta az is ismert, hogy Balog Zoltán járt el a köztársasági elnöknél a kegyelem érdekében, és amit Magyar a kampányban állított arról, hogy a kormánynak bármi köze lett volna a kegyelmi ügyhöz, valótlan volt. „Attól, hogy Balog Zoltán helytelenül járt el, amikor ebben az ügyben kegyelmet javasolt valakinek, aki arra nem volt érdemes, sosem fogom megtagadni őt.”

„Lehet, hogy Magyar Péter személyes kapcsolatai aszerint alakulnak, hogy ki az, aki számára politikailag hasznos és ki az, aki nem, de ebben nem fogom követni őt” – írta Gulyás, aki szerint Magyarnak „ez nagy szerencséje, mert amikor nem volt még sikeres, nem vette ilyen udvartartás körül, és sokan támadták, akkor is számíthatott a jóindulatomra és támogatásomra”.

Péntek reggel tette közzé a miniszterelnök kérésére a Sándor Palota a kegyelmi ügy náluk található dokumentumait. Ezekből derült ki, hogy a köztársasági elnök igazgatósága (kabinetfőnöke) sem támogatta K. Endre kegyelmét, de Novák Katalin ennek ellenére, indoklás nélkül mégis megadta azt. Magyar Péter ezután felszólította Novák Katalint, hogy „valljon színt, hogy az Orbán család utasítására/kérésére adott-e kegyelmet” K. Endrének.

Szombaton aztán Novák Katalin korábbi kabinetfőnöke, Schanda Tamás is megszólalt, és a 24.hu-nak arról beszélt, hogy Balog Zoltán intenzíven lobbizott K. Endre kegyelméért, a kabinetfőnököt is többször győzködte arról, hogy a bicskei igazgatóhelyettest ártatlanul ítélték el. „Dől a dominó. Megtudtuk, hogy Balog Zoltán vette rá Novák Katalint, hogy megkegyelmezzen a pedofilsegítőnek. Már csak az a kérdés, hogy ki vette erre rá Orbán házi lelkészét” – írta erre reagálva Magyar Péter.

Az Orbán-kormány egykori emberminisztere, Balog Zoltán érintettsége korán felmerült, de Varga Judittal és Novák Katalinnal ellentétben viszonylag könnyebb horzsolásokkal megúszta. Balog akkoriban Novák egyik tanácsadója volt, és a Direkt36 tényfeltáró anyaga alapján ő lobbizhatott azért, hogy K. Endre kegyelmet kapjon. A cikket követő nap a püspök nyilatkozatot tett közzé arról, hogy a kegyelmi kérvényt nem ő terjesztette fel és alaptalan vádaskodásokra nem válaszol. A közhangulat nyomására Balog a zsinati elnöki tisztségéről végül mégis lemondott, de püspök maradt a dunamelléki egyházkerületben.

A kegyelmi ügyben pénteken kiadott dokumentumok legérdekesebb részleteit ebben a cikkünkben mutattuk be.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!