Balog Zoltán szerint csak K. Endre felesége kért tőle segítséget a kegyelmi ügyben, senki más
Kizárólag saját döntéséből járt közben Novák Katalin elnöknél Balog Zoltán annak érdekében, hogy K. Endre kegyelmet kapjon. Az Orbán kormány egykori minisztere, református püspök az MTI-nek szombat este telefonon nyilatkozott.
Frissítés: Az MTI javítást adott ki, Balog nyilatkozatával kapcsolatos hírében. Eszerint a hírügynökség törölte azt a részt, amelyben az egykori miniszter azt mondta, hogy a kegyelmi kérvény ügyében az államfőnél egyetlen kormánytag sem járt el, nem járt közben ezért sem Orbán Viktor, sem volt kormányfő felesége, Lévai Anikó.
Bár a fenti mondatrész kikerült, azt Balog fenntartotta, hogy csak politikai propaganda akarja a kegyelmi ügybe belekeverni Orbánt és családját.
Csak K. Endre felesége kérte fel
Balog megerősítette korábbi állítását, hogy kizárólag K. Endre felesége kért tőle segítséget. Azt elismerte, amit Schanda Tamás, a volt köztársasági elnök kabinetfőnöke 24.hu-nak mondott, miszerint ő maga valóban „nyomatékosan kérte”, Nováktól, hogy K. Endre kapjon kegyelmet.
„Valóban beszéltem Schanda Tamással, mert ők nem támogatták a kegyelmet, és rákérdezett, hogy ez miért fontos nekem. Elmondtam, hogy alapvetően igazságtalannak látom, érzem azt, ami történt ezzel az emberrel, és szerintem megérdemel még egy esélyt, ezért javaslom, hogy adjon neki kegyelmet a köztársasági elnök asszony” – idézte fel Balog Zoltán, megjegyezve, hogy ebben szerinte semmi újdonság nincs, hiszen már korábban elmondta, hogy ő járt közben Novák Katalinnál K. Endre ügyében.
Valójában azonban újdonságot jelent, hogy a korábbi elnök kabinetfőnöke világossá tette, hogy a Sándor-palota sem támogatta rögtön a kegyelmi kérvényt, ahogyan nem támogatta azt az akkor még Varga Judit vezette igazságügyi minisztérium sem.
Minderről azóta lehet többet tudni, hogy Magyar Péter kormányának hivatalba lépése után nyilvánosságra hozta az érintett minisztériumban elérhető iratokat, majd megtette ezt Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala is.
Balog szerint a „politikai propaganda” akarja, hogy valamilyen módon a Fidesz-kormányt, ezen belül Orbán Viktort és családját belekeverje a kegyelmi botrányba. „Nyugodt lelkiismerettel az tudom mondani, hogy nálam megáll a történet” – fogalmazott. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs – tette hozzá.
Figyelmetlenségből nem gondolt az áldozatokra
Utólag elismeri figyelmetlenség volt, hogy nem gondolt arra, hogyan hathat az elítélt K. Endrének megadott elnöki kegyelem az áldozatokra, de állítása szerint jó lelkiismerettel tudta képviselni, hogy K. Endrének – akit azért ítélt el a bíróság, mert a pedofil bűncselekményért elítélt bicskei gyermekotthon igazgatójára valló fiataloknál el akarta érni, hogy változtassák meg vallomásukat – valamifajta esély jár, mert alapvetően igazságtalan, ami vele történt.
Balog elmondta, hogy két éve folyamatos önvizsgálatban van, hogy megértse a szerepét, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek a történetnek.
K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét bűnsegédként elkövetett kényszerítés kísérlete miatt 2021 júliusában jogerősen 3 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert segédkezett az igazgató pedofil bűncselekményeinek eltussolásában azzal, hogy megpróbálta kényszeríteni a bántalmazott kiskorú áldozatokat terhelő vallomásaik visszavonására.
Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 áprilisában kegyelmet adott K. Endrének. A döntés a jogszabályok szerint nem volt nyilvános, ám 2024 februárjában egy bírói indoklásból közvetve kiderült. Az ügy nyomán végül lemondott a köztársasági elnök, távozott a közéletből Varga Judit – Magyar Péter egykori felesége akkor már nem miniszter volt, hanem a 2024-es EP-választásokra készülve a Fidesz listáját vezette –, és a református egyházban is visszaszorult Balog Zoltán, bár püspöki székét megtartotta.
A kegyelmi ügy szereplőit itt mutattuk be.