A győri Fidesz egyelőre egy alpolgármestert engedett az ellenzéki városvezetőnek, őt meg is választotta

2024. október 25. – 14:24

A győri Fidesz egyelőre egy alpolgármestert engedett az ellenzéki városvezetőnek, őt meg is választotta
Pintér Bence győri városvezető mellett balra Kósa Roland alpolgármester – Fotó: Sudár Ágnes/Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Két héttel az alakuló ülés után, ahol csak a polgármester tette le az esküjét és nem sikerült sem alpolgármester(eke)t, sem bizottságokat választani, másodszor ült össze a fideszes többségű győri közgyűlés. Az ellenzéki Pintér Bence polgármester hiába szeretett volna három helyettest maga mellé, a többségi Fidesz-KDNP frakció Kósa Roland személyében egyelőre egy alpolgármestert szavazott meg, de megnyílt a lehetősége egy másodiknak is. Háttértárgyalások után elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot, aztán személyeskedésekkel tűzdelt, több órás vita következett.

Győrben két hete tartották az új képviselő-testület alakuló ülését, élén Pintér Bencével, aki civil színekben, ellenzéki támogatással nyert júniusban a fideszes Dézsi Csaba Andrással szemben. Győr nem akarta Dézsit a polgármesteri székben tartani, de a jobboldali szavazóbázis kétharmados többséget biztosított a közgyűlés új Fidesz-KDNP frakciójának.

A mostani helyzetért a régi testület – ami szintén fideszes többségű volt – felel. Az előző ciklus utolsó, viharos közgyűlésén ugyanis olyan szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) fogadott el, ami szinte minden lényeges jogkört kivett Pintér Bence kezéből. Ennek jogszerűségét vitatja az érintett, ezért a kormányhivatalhoz és az Alkotmánybírósághoz fordult. A csorbítások közé tartozik az is, hogy a 2002-től egészen mostanáig élő szokásjogot felrúgva, három, illetve négy helyett csak egy, társadalmi megbízatású alpolgármestert vehet maga mellé.

Legutóbbi cikkünkben, amely azt ecsetelte, hogy valóban nonszensz-e, ha Győrnek egyetlen alpolgármestere lesz, Pintér Bence még azt nyilatkozta, hogy fenntartja az igényét két belsős és egy külsős alpolgármesteri helyre, és nyitott arra is, hogy a három hely egyikét a Fidesz-KDNP delegáltja foglalja el. Fekete Dávid, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője erre azt mondta: ha Pintér „talál olyan további személyt, akiben konszenzus van közöttünk, nem zárkózunk el egy második alpolgármester megválasztásától sem”. A pénteken elfogadott szmsz erre már lehetőséget ad, jöjjenek a részletek.

A 22 fős közgyűlésben 14 mandátuma van a Fidesz-KDNP-nek. A másik oldalon a polgármester mellett a helyi ellenzéki összefogásnak (TSZV – LMP–Zöldek – Momentum – MSZP) összesen 3 képviselője, a Borkaival Közösen a Jövőnkértnek 2, a Szentiváni Civileknek és a Civilek Győrért egyesületeknek 1-1 tagja ül az új testületben.

Tárgyalások a háttérben

A pénteki közgyűlés – legalábbis az eleje – már nem volt annyira viharos, mint az előző kettő. Ennek hátterében az elmúlt hetek tárgyalásai állnak, ezekre Pintér Bence és Fekete Dávid is utalt. Pintérnek azért többször odaszúrt a jobboldali frakció, a fideszes Borsi Róbert például felhánytorgatta azokat a Facebook-posztokat, amelyekben az új polgármester „puccsról”, „bosszú szmsz-ről”, „ellehetetlenítéséről” írt. A közgyűlésen kiderült, hogy több ponton sikerült elmozdulni az egy hónapja elfogadott szmsz-ben – nyilvánvalóan olyan irányba, ami a polgármester jogköreiből visszaad –, ezért döntő többséggel (mindössze egy tartózkodással) a teljes testület végül rábólintott az új működésére.

Fekete Dávid, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője – Fotó: Sudár Ágnes/Telex
Fekete Dávid, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője – Fotó: Sudár Ágnes/Telex

Azt tudni kell, hogy így is jelentősen változik a hivatali rend, sokkal több feladat és hatáskör jut a bizottságoknak, ez a polgármesteri dolgozók munkarendjét is átszabja. A győri aljegyző bejelentette, hogy emiatt (is) egyeztetni fog a munkatársakkal.

A vitának azért érdekes pontja volt, amikor Fekete Dávid emlékeztette Pintér Bencét arra, hogy a Fidesznek lett volna javaslata olyan, a polgármester oldalán álló személyre, akit el tudtak volna ők is fogadni második alpolgármesternek, de a városvezető ezt az elképzelést nem támogatta. Pintér viszont emlékeztette a frakcióvezetőt arra a szokásrendre, hogy általában a polgármester választja meg a helyettesét, akivel együtt szeretne dolgozni, nem pedig egy másik frakció.

A lényeg, hogy Győr két pontban mostantól eleget tud tenni a törvényi kötelezettségének: van elfogadott működési szabályzata és alpolgármestere is.

Az első csontváz?

A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment (GYTP) Kft. új ügyvezető igazgatójának kinevezésekor a frissen megválasztott Kósa Roland alpolgármester vázolta a kft. helyzetét. Szerinte 2022-től veszteséget termel a cég, ennek ellenére bált rendeztek tavaly – mintegy 40 millió forintért – és nagyobb értékű autókat bérelnek. Az első féléves kimutatás alapján mínusz 150 millió forintnál tart a GYTP, két PR-ost és ugyanennyi marketingest foglalkoztatva, de a honlapon a legfrissebb bejegyzés 2023-as.

Előbb Győr korábbi aljegyzője, aki nem sokkal később a GYTP ügyvezetője lett, majd Fekete Dávid is reagált Kósa szavaira, merthogy szerintük a számok önmagukban nem adnak magyarázatot egy cég teljesítményére. A GYTP bevételei abból származnak, hogy szolgáltatást nyújt nemcsak Győrnek, hanem más megrendelőknek (településeknek), pályázatok menedzselésében elsősorban. A bevétele is nyilvánvalóan a megrendelésektől függ, szerepe nagyon fontos.

A végén robbant

Az első éles közgyűlés tűpontosan megrajzolta az erőviszonyokat, mert bár az előterjesztések döntő többséggel mentek át, a közgyűlésben markáns többségben lévő, nagyobb képviselői tapasztalattal rendelkező fideszes poltikusok többször kioktatták vagy figyelmeztették a friss városvezetést. Dézsi Csaba András volt polgármester a vitákból szinte a végig kimaradt, a végén, a marcalvárosi kiserdő vitájában kért szót. A kérdés itt az, hogy az erdő 2,5 százalékán épülhet-e idősotthon – az előző közgyűlés ezt támogatta. Ha védetté teszik ezt a kis részt is, amit Pintérék szorgalmaznak, akkor a beruházás ott biztosan meghiúsul. Egyelőre még csak a folyamat elindításáról van szó.

A Fidesz-frakció azt követelte Pintértől, hogy mondjon egy másik helyet, ahol épülhet hasonló formában, külső forrásból egy ilyen otthon, ha a kiserdőnél nem lehet. Dézsi Csaba András a hosszúra elnyúlt vitában felkészületlennek, tájékozatlannak, krónikus hazudozónak nevezte utódját, majd felszólította, hogy álljon neki valóban dolgozni.

Dézsi Csaba András volt polgármester egyszer szólalt fel, akkor kemény szavakat mondott az utódjának – Fotó: Sudár Ágnes/Telex
Dézsi Csaba András volt polgármester egyszer szólalt fel, akkor kemény szavakat mondott az utódjának – Fotó: Sudár Ágnes/Telex

Pintér Bence szerint „hirtelen nagyon sokan elkezdtek aggódni az idősellátásért”, csakhogy ugyanők ezt korábban nem oldották meg. „Mi szeretnénk ezt a kérdést is megoldani, választási programunk része volt. A győriek tudják, hogy ki mond igazat” – mondta az új városvezető.

A közgyűlés csaknem négy óráig tartott, ilyenre évek óta nem volt példa, a személyes üzengetések arányaiban a többszörösére rúgtak, mint a szakmai hozzászólások. És megtörtént az is egy funkció- és vezetői személycsere okán, hogy a polgármester és a mögötte álló kisebbségi frakció ellenkezése ellenére a jobboldal behozta az előterjesztést, el is fogadtatta a testülettel, de Pintér Bence élt a vétőjogával. Ezért ezt a kérdést novemberben újra kell tárgyalni.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!