Háromcsillagos retró hotel épül a debreceni BMW-gyár vendégmunkásainak

2024. október 21. – 14:00

Másolás

Vágólapra másolva

Háromcsillagos retró szállodává alakítják a debreceni Kassai úton található Gördülőcsapágy-gyár (Göcs) egyik épületét, így készülnek a BMW-gyár érkezésére – derül ki a Dehír cikkéből. A tervek szerint a hotel 2025 januárjában nyílik meg, 114 szobáját pedig 4 és fél évre előre lekötötték a német autógyár leendő munkásai számára.

„Amikor megtudtuk, hogy a legnevesebb német autógyár ide fog jönni, elhatároztuk, hogy szolgáltatásokat kezdünk el kiépíteni. Megnéztük, mely szolgáltatásokra van leginkább szükség. Az elmúlt években több szállásépületet építettünk, ezek 100 százalékosan ki vannak adva” – mondta a beruházásról Bana László, a hotelt építettő Dryvit Profi Kft. ügyvezetője a Debrecen Televíziónak.

Az utóbbi években több Debrecen környéki óriásberuházást jelentettek be a magyar kormány tagjai, a kelet-magyarországi városban épül a BMW gyára, emelett két kínai cég, a CATL és az Eve Power is gigantikus akkumulátorgyárat létesít a város határában.

Mindez nem ment teljesen súrlódások nélkül, a kormány által hosszú évek során bevándorlásellenességre nevelt magyar lakosság sok helyen megijedt és felháborodott, amikor indiai, Fülöp-szigeteki vagy vietnámi munkások jelentek meg nagy tömegben egy-egy kisvárosban, és sokan úgy érzik, hogy a vendégmunkások a magyar dolgozók rovására jutnak lehetőségekhez.

A Debrecenhez közeli Hajdúszoboszló önkormányzata például tavalyi rendeletében szigorította a munkásszállók építését a városban. A magyar gazdaságban, különösen az iparban viszont hatalmas munkaerőhiány van, a cégek szerint pedig a vendégmunkások jóval termelékenyebb és jobban terhelhető munkaerőnek számítanak, mint a magyarok. A kormány szigorításáról és a vendégmunkások helyzetéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!