Budapest már fellélegezhet, a tetőzésre felkészül: Baja
Cikkünk folyamatosan frissül!
Hamarosan Baján tetőzik a Duna, de olvasónk szerint vasárnap este inkább piknikhangulat és öblítőillat volt a parton, mindenki a legszebb melegítőjében ment megnézni az áradást. Az előrejelzések alapján a tetőzés hétfőn várható kb. 915 cm-es vízszinttel.
Rétvári Bence belügyi államtitkár 50 teljes és 2 félsávos lezárást említett a ma reggeli sajtótájékoztatón. Az Útinform honlapján részletesen össze is szedték ezeket, melyek közül a legjelentősebbek, hogy
- több lezárás van a 2-es, 10-es, 11-es és 12-es főúton,
- Kisoroszi továbbra is el van zárva közúton a külvilágtól,
- Szob térségében is több utat tartanak még lezárva.
Kisorosziban az önkormányzat önerőből kezdte meg a településre vezető út tisztítását, a Magyar Közút rakodó és szállító járműve várhatóan hétfőn csatlakozik a munkálatokhoz.
Erről beszélt az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője, Siklós Gabriella a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn. Siklós elmondta, hogy a Duna déli szakaszán a víz nem érte el az állami töltésvonalak tetejét, azokon a településeken kellett ideiglenes védműveket építeni, ahol épületek vannak a hullámtérben.
A dunai árhullám levonulása lassú lesz, egy átlagos nagyságú árhullám 8-9 nap alatt elhagyja Magyarországot, a mostani áradás viszont már 11. napja tart – mondta Siklós. (MTI)
Megtartotta napi sajtótájékoztatóját az árvízvédelmi operatív törzs. Orbán Viktor miniszterelnök szerint „Enyhül a nyomás, de nem szűnt meg.” A tájékoztatón elhangzottak itt olvashatók bővebben.
A vízművek szakembereinek is sok munkát ad a levonuló áradás idején az ivóvízellátás zavartalan biztosítása, a védekezés még nem ért véget, írta hétfő hajnali Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester. Hozzátette, hogy a főváros már készül az elöntött területek helyreállítására. „A jelenlegi előrejelzések alapján kedden nekiállhatnak kollégáink a takarításnak. Nem lesz egyszerű, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hét második felére visszaadhassuk a budapestieknek az utakat és a köztereket. A metróközlekedés már helyreállt a Batthyány téren, az árvíz miatt nem közlekedő villamosok újraindításához kell még pár nap, de igyekszünk, dolgozunk.”
- A Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapesten és elindult az apadás, a felső szakaszokon már a helyreállítást készítik elő.
- A fővárosban hétfőtől újra megáll a Batthyány téren a 2-es metró.
- Dömös, Pilismarót és Dobogókő vízhálózata is fertőzött, egyelőre ivásra alkalmatlan.
- Újabb embert mentett katonai helikopter, a szombaton kórházba reptetett kisoroszi betegről pedig kiderült, hogy már jól van.
- Paksnál vasárnap tetőzött az árvíz, de a Paksi Atomerőmű nem volt veszélyben.
- Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap már arról beszélt, „Magyarország ezt az árvizet kivédte, sikeresen védekezett”.
- A vízügy szerint azonban még mindig komoly az árvízhelyzet, Baján hétfőn, Mohácson kedden várják a tetőzést.
- Nem csütörtökön, hanem már kedden elhagyhatja az árhullám az országot.