Vízügy: Az árvíz kedden elhagyja az országot

2024. szeptember 23. – 18:01

Másolás

Vágólapra másolva

A Duna tetőzését keddre Mohácsnál várják a szakemberek és az árvíz ezt követően napközben elhagyja az országot – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 csatorna hétfői műsorában az MTI szerint.

A felsőbb szakaszokon látványosan húzódik vissza a Duna és a Lajta is apad. Hétfőn Bajánál tetőzik a Duna, és az árvízi helyzet harmadfokú készültség mellett ugyan komoly, de sehol nem kritikus – tette hozzá Siklós Gabriella.

Az alsóbb szakaszokon nem történt rendkívüli esemény, a szokásos módon, nyári gátakkal tehermentesítik a területet, ahol pedig kellett, homokzsákokkal védekeznek, például Baján a Petőfi szigeten háromezer méter hosszan. Továbbá például Bátán és Dunaszekcsőn kellett ideiglenes védműveket kiépíteni homokzsákokkal. Ugyanakkor a vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el a gátakon – mondta.

Az ár levonulása után el kell bontani a homokzsákkal kiépített ideiglenes védműveket. Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért a víz újra, fel lehet használni, viszont azok, amelyek érintkezésbe kerültek a folyóval, hulladéknak számítanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!