Tagadta bűnösségét a szolnoki kalandparkban egy gyereket felrúgó karateedző

2024. szeptember 12. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

„Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka” – összegezte a 24.hu kérdésére Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a szolnoki kalandparkban még nyáron egy gyereket felrúgó karateedző kihallgatását. A szóvivő azt mondta: a férfi nem ismerte el a bűnösségét.

Augusztusban fejezte be a szolnoki kalandpark ügyének vizsgálatát a rendőrség, miután a kalandpark üzemeltetője írásban tett feljelentést. Július közepén előkerült egy felvétel, amin az látható, hogy egy férfi olyan erősen kirúgta egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy a kisfiú ráesett a fejére. A rúgást elszenvedő kisfiú anyja a videóból tudta meg, hogy mi történt a gyerekével.

A gyereket felrúgó 56 éves karateedzőt kiskorú veszélyeztetése és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsította meg a rendőrség. A férfit korábban nem tudta a rendőrség kihallgatni, mert külföldön tartózkodott.

„Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek” – írta korábban a karateedző, akit az ügy miatt a karateoktatástól is eltiltottak.

A férfi ellen kiskorú veszélyeztetése miatt és súlyos testi sértés miatt is nyomoztak, a rendőrség augusztus közepén zárta le a nyomozást, és továbbította azt az ügyészség felé.

Miután nyilvánosságra került a videó, amin az edző lerúgta a kisfiút a kalandparkban, több korábbi tanítványa azzal vádolta meg, hogy velük is erőszakos volt a férfi. Egyikük egy fotót is közzétett, amin véraláfutások látszanak az arcán. Egy másik nő arccal-névvel arról beszélt a TV2-nek, hogy az edző korábban megerőszakolta.

A Magyar Karate Szövetség azt ígérte, hogy minden ügyet kivizsgálnak, és ha kell, további lépéseket tesznek. Két nappal a sokkoló videó kikerülése után a Magyar Karate Szakszövetség ideiglenesen, majd egy napra rá végleg eltiltotta a karateoktatástól a jászberényi férfit, megfosztotta díjaitól, és a fekete övet sem viselheti. Az esetre még Orbán Viktor is reagált.

Azt, hogy másokkal szemben követett-e el a férfi bűncselekményt, külön nyomozásban vizsgálják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!