Csak egy intést kapott egyházától Balog Zoltán a kegyelmi ügy következményeként

2024. augusztus 9. – 09:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyház Zsinati Bíróságának Elnöksége intésben részesítette Balog Zoltán püspököt, és határozatában felhívja, hogy szolgálati viszonya alatt nagyobb körültekintéssel járjon el olyan ügyekben, amelyek társadalmi megítélése kényes – ez a döntés született azután, hogy áprilisban a református egyház tíz tagja feljelentette Balogot a zsinati bíróságon a zsinati törvények megszegése miatt.

A feljelentők között volt Vargha Anikó, aki Tökölön volt kántor, amíg meg nem vált tőle a Balogot érintő kritikái után az egyház. Ő beszélt most a Szemléleknek adott interjújában arról, hogy a zsinati döntés egy megintés lett, ami csekély cselekedet szankciójaként jár az egyházban:

„Nem tudom, a református egyháznál mi számít komolynak, ha a köztársasági elnök bukása, az államot irányító párt EP-listavezetőjének politikai visszavonulása, és egy több százezres Hősök terei tüntetés náluk csak a csekély társadalmi következmény szintjét üti meg” – fogalmazott Vargha. A zsinat által különösen gyorsan kiértékelt feljelentésnél az intés azt mutatta, hogy az egyház gyorsan rövidre akarja zárni az ügyet – intés esetén ugyanis nyomozás nem kell, fellebbezni viszont nem lehet ellene.

Vargha korábban a Telexnek arról beszélt, hogy a zsinati törvények alapján Balognak le kellett volna mondania, mert „szégyent hozott az egyházra, az egyház nevében avatkozott be az állam dolgába, mi pedig most szégyenkezünk azért, mert reformátusok vagyunk.”

A határozatot két hónapos késéssel postázták ki a feljelentést tevőknek. Vargha szerint „ez az eljárás így tisztességtelennek, színtiszta időhúzásnak tűnik: feltehetőleg megvárták a júliusi uborkaszezont, amikor a többség inkább a nyaralásra összpontosít”. Vargha szerint a bizottság a határozatban azzal érvelt, hogy Balog politikai hibát vétett el – de a volt kántor szerint ez eléggé sántít, hiszen politikai nem, csak egyházi szerepe volt ekkor már Balognak.

Vargha elmondta azt is, hogy levelet írtak Orbán Viktornak is, hogy szüntesse meg Balog rendkívüli, meghatalmazott nagyköveti státuszát, amivel, mint Vargha kiemelte, mindenfelé utaztak Novák Katalinnal. Orbántól nem kaptak választ. Most azt tervezik, új eljárást indítanak az egyházon belül.

Mi történt?

Az elmúlt évtizedek legnagyobb közéleti botrányát az robbantotta ki, hogy Novák Katalin volt államfő a tavalyi pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, K. Endrének, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat. Novák lemondásával egy időben kiszállt a közéletből Varga Judit volt igazságügyi miniszter is, mert bár Novák döntött a kegyelemről, a kérelmet még miniszterként Varga terjesztette fel, és az érvényességéhez az ő ellenjegyzése is kellett.

A reflektorok ezután Balog Zoltánra irányultak, mindenki az ő lemondását várta. Balog az egyház elnökségi tanácsának azt mondta, akár zsinatot is kész összehívni: először nem mondott le, aztán mégis. Püspök viszont maradt, ezzel valójában kiemelkedően fontos szerepet tölt be továbbra is a magyar református egyházban.

Mire elérkezett az április 24–25-re meghirdetett balatonszárszói zsinat ideje, addigra Balog már letudta az országjárását az egyházmegyékben. Volt ideje újra megjelenni hívei előtt is eseményeken, ahol arról beszélt, hogy a kereszténység lényege a megbocsátás. A református egyház pedig közben összezárt a püspök mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!