A kalandparkban felrúgott kisfiú édesanyja szerint nem igaz, hogy a karateedző rögtön bocsánatot kért a gyerekétől

2024. július 21. – 18:00

Másolás

Vágólapra másolva

Hazudott a szolnoki kalandparkban táborozó kisfiút felrúgó karateedző, amikor azt állította, hogy rögtön a bántalmazás után bocsánatot kért a gyerektől – mondta a Blikknek a kisfiú édesanyja.

A férfi korábban azt állította az RTL-nek, hogy rögtön bocsánatot kért a 8 éves kisfiútól. „Az elkövetkező napon szinte a tenyeremen hordoztam, nagyon jó barátságot kötöttünk. Odáig eljutottunk, hogy pénteken ő maga jelentkezett karatéra, majd hétfőn jöttek is az édesanyjával” – magyarázta az RTL Híradónak a férfi.

Tóthné Nagy Judit szerint nem igaz, amit a jászberényi edző állít, a kisfia elmondása szerint nem kért bocsánatot a tettéért. „Az igaz, hogy napokkal később elvittem hozzá karatézni, de akkor még mit sem tudtam a történtekről” – mondta az asszony a Blikknek.

Az anya abba viszont beleegyezett, hogy a gyereket bántalmazó karateedző személyesen kérjen bocsánatot az áldozatától, de úgy fogják intézni, hogy ne náluk legyen a találkozó. Azt is visszautasította, hogy az edző labdázzon vagy más formában foglalkozzon a fiúval, ahogyan azt korábban javasolta az edző.

„Annyi rosszat hallottam róla, aminek elég ha csak a fele igaz. Kedden a rendőrségre kell vinnem a fiamat egy pszichológiai szakvizsgálatra” – mondta. A kisfiúval pszichológus is foglalkozik majd.

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. kedden posztolta ki a Facebookra azt a videót, amin egy férfi akkora erővel rúgta ki egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy a kisfiú lefejelte a földet. A felrúgott kisfiú anyja az internetre kikerült videóból tudta meg, hogy mi történt a szolnoki kalandparkban.

Szerdán a jászberényi Yakuzák SE honlapján megjelent egy közlemény, amiben az egyesület elnöke vállalta a felelősséget, és lemondott posztjáról. Az egyesületi elnök azt írta, mindent megtesz, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassa, és csak remélni tudja, hogy nem okozott lelki sérülést a kisfiúnak.

A Magyar Karate Szakszövetség bejelentette, hogy eltiltja a gyereket felrúgó edzőt. A jászberényi önkormányzat megvonta a férfitól a kitüntetéseit. Az esetre még Orbán Viktor is reagált.

Az edzőt a szolnoki videó nyilvánosságra kerülése óta sokan illették súlyos vádakkal, korábbi tanítványai szerint őket is verte, egyikük állítja, őt meg is erőszakolta. Az ATV-nek nyilatkozott egy férfi, aki állítása szerint harminc éve ismeri a karateedzőt. A férfi azt mondta, az edző őt is bántalmazta. A karateedző az állításokat visszautasítja, és azt mondta, a rágalmazásért feljelentést tesz.

Pócs János, a Fidesz jászberényi országgyűlési képviselője viszont azzal mentegette a férfit, hogy „bármelyikünknek lehet gyenge pillanata”, és hogy a férfiről korábban nem hallott rosszat, igaz a mostani tette védhetetlen. Pócs később bocsánatot kért a nyilatkozata miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!