Szuverenitásvédelmi Hivatal: Feltárjuk, milyen érdekek mentén formálják a magyar közvéleményt

2024. június 28. – 08:25

Másolás

Vágólapra másolva

„A Hivatal nem vizsgálja és nem kívánja befolyásolni egyetlen sajtótermék politikai irányultságát, szerkesztési elveit és véleményét sem” – reagált a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Magyar Újságírók Országos Szövetség (MÚOSZ) állásfoglalására, amiben tiltakoztak az ellen, hogy a hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó ellen is.

Egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot indított” a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Transparency International Magyarország (TI), rajtuk kívül az Átlátszó oknyomozó portál is kapott kérdéseket a Szuverenitásvédelmi Hivataltól. Erre reagált a MÚOSZ: szerintük a demokratikus alapelvekkel összeegyeztethetetlen a szuverenitásvédelmi törvény. „A független sajtó ellen akkor vetik be, amikor éppen akarják, a gumiparagrafusok tényleg bárkire, bármikor alkalmazhatók” – írták. Tiltakoznak a vizsgálat ellen, és követelik annak azonnali leállítását.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint a MÚOSZ vádjai alaptalanok, „a Hivatal törvényben előírt feladata feltárni, hogy egyes sajtótermékek átláthatatlan külföldi forrásokból milyen érdekek mentén formálják a magyar közvéleményt”. Kritizáltak a szövetséget, mert szerintük a MÚOSZ olyan állásfoglalást nem tett közzé az elmúlt évtizedekben, amely „a magyar nyilvánosságra gyakorolt legkomolyabb, önkényesen és átláthatatlanul végzett cenzúrával foglalkozna, amelyet a globális technológiai nagyvállalatok végeznek világszerte, és így Magyarországon is”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint „az ilyen valós, a véleményszabadság korlátozására irányuló fenyegetés ellen” egyszer sem emelték fel szavukat.

Hozzátették: ők minden olyan nyomásgyakorlást visszautasítanak, ami próbálja megakadályozni a törvény szerinti feladatainak ellátását.

„Nem érinti a szerkesztőségek szabadságát vagy a sajtószabadságot, így nem látom, hogy a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat bármilyen veszélyt jelentene a sajtóra” – jelentette ki még tavaly novemberben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a hivatalról, amiről többen is állították nem a sajtóról szól, de végül mégis megérkeztek.

Tavaly év végén fogadta el a parlament a szuverenitásvédelmi törvényt, ami miatt azóta uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen. A törvénnyel papíron létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amelynek élére januárban még Novák Katalin akkori köztársasági elnök kinevezte Lánczi Tamást. Ő korábban a Figyelő főszerkesztője volt, amikor a lap egy „Soros-listát” tett közzé random összeválogatott civilekről, politikusokról, újságírókról és aktivistákról. A Szuverenitásvédelmi Hivatalról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!