Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Karácsony Gergely, a DK-MSZP-Párbeszéd és a Momentum főpolgármester-jelöltje a II. kerületi Hűvösvölgyi úton lévő szavazókörben adta le szavazatát. Ezután arról beszélt, hogy Vitézyre mindig a Fidesz jelöltjeként tekintett, szerinte ki is derült, igaza volt. Karácsony azt mondta, hogy Orbán Viktor és Kubatov Gábor úgy mozgatja a „hatalmi gépezetet”, hogy egy nekik kedvező jelöltet ültethessenek be a főpolgármesteri székbe. „Budapest fejlődése, Budapest zöldítése érdekében támogassák azt a politikát, ami megőrzi ezt a várost szabadnak” – fogalmazott.
A főpolgármester szerint ha a mostani hatalom erős lenne, akkor nem kellett volna „trójai falovat” keresnie rendes jelölt helyett. „Azt gondolom, hogy csapatom és én is megdolgoztam a bizalomért, számíthatnak ránk.”
Friss bejegyzések
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.