Hollandia: a baloldali szövetség vihette a legtöbb helyet, de a szélsőjobboldal a nyomukban

2024. június 9. – 19:39

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandiában június 6-án, csütörtökön tartották az európai parlamenti választásokat, de hiába zajlott le korábban a szavazás, a többi tagállamhoz hasonlóan csak vasárnap lesznek nyilvánosak az eredményeik. A szavazás napján több párt is informatikai támadásokról számolt be, amiért orosz hekkercsoportok vállalták a felelősséget.

A hollandok a 720 képviselői helyből 31-et töltenek be a következő Európai Parlamentben. Az előzetes felmérések szerint Geert Wilders szélsőjobboldali Szabadságpártja (PVV) és a baloldali Zöld Baloldal és Munkáspárt (GL-PvdA) küzd az első helyért.

A június 6-án este közölt exit pollok szerint a GL-PvdA nyolc helyet szerzett, míg a PVV csak hetet. Viszont az exit pollok pont egyhelynyi hibaszázalékkal dolgoznak, ezért könnyen lehet, hogy a két párt helyet cserél. A PVV számára ez az eredmény nagy változást jelenthet a legutóbbi, 2019-es uniós választásokhoz képest, amikor egyetlen mandátumot sem szerzett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!