Gyöngyösi Márton sajtópert indít a kormánymédia ellen, amiért az megpróbálta összemosni őket a Tisza Párttal

2024. június 9. – 20:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Jobbik elnöke a közvélemény-kutatókkal sem volt elégedett, mivel szerinte azok „meghamisították” és „megmásították” az eredményeket. Gyöngyösi szerint bebizonyosodott, hogy a „magát függetlennek nevező balliberális sajtó” is pártérdekeket szolgál, amiért nem foglalkozott eleget Róna Péterrel, a Jobbik listavezetőjével a kampány alatt. Gyöngyösi szerint furcsa kivétel volt ezzel szemben a közmédia, ami húsz év után képes volt egyenlő feltételek mellett szóhoz juttatni a listavezetőket. Gyöngyösi arról is beszélt, hogy tovább nehezítette a helyzetüket, hogy nem kapták meg azt a 60 millió forintos állami támogatást, amelyből a kampányukat tervezték finanszírozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!