A finneknél a kormánypárt vezethet, a Baloldali Szövetség pedig meglepődött a saját sikerén

2024. június 9. – 23:58

Másolás

Vágólapra másolva

Finnországban Petteri Orpo miniszterelnök jobbközép Nemzeti Koalíció Pártja 24,8 százalékon állhat az előzetes eredmények szerint.

A Baloldali Szövetség felülmúlhatja a várakozásokat, mivel az előzetes számlálás szerint a párt a második helyen áll 17,3 százalékkal, ami rekord eredménynek számít. „Meg vagyok döbbenve” – mondta Li Andersson, a Baloldali Szövetség vezetője.

Li Andersson – Fotó: Roni Rekomaa / Lehtikuva / Reuters
Li Andersson – Fotó: Roni Rekomaa / Lehtikuva / Reuters

A szociáldemokraták 14,9 százalékkal harmadik helyen állhatnak, a centristák és a szélsőjobboldali Finnek Pártja 11,8- és 11,4 százalékos eredményeket hozhattak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!