Ferencvárosban alacsony feldolgozottságnál Baranyi Krisztina vezet

2024. június 9. – 21:27

Másolás

Vágólapra másolva

A szavazatok 14 százalékos feldolgozottságánál Baranyi Krisztina ellenzéki-civil polgármesterjelölt vezet Ferencvárosban. Ilyen alacsony feldolgozottságnál övé a szavazatok 43 százaléka, második a fideszes Gyurákovics Andrea 30,5 százalékkal, harmadik a független Gegesy Ferenc 21 százalékkal.

Baranyi Krisztina – Fotó: Baranyi Krisztina / Facebook
Baranyi Krisztina – Fotó: Baranyi Krisztina / Facebook

A IX. kerület az idei választás egyik legérdekesebb helyszíne. Ferencvárost 1990 és 2010 között az SZDSZ-es Gegesy Ferenc vezette, 2010 és 2019 között aztán a fideszes Bácskai János volt a polgármester, akit 2019-ben magabiztos többséggel vert meg a korábban az Együttben politizáló Baranyi Krisztina. Baranyi azonban megválasztása után nem tudott jó kapcsolatot fenntartani az őt tessék-lássék támogató DK-s és MSZP-s képviselőkkel, a ciklus végére teljesen elromlott a viszonyuk. Az idei választáson független színekben elindult Baranyi ellen Gegesy Ferenc, a DK és az MSZP pedig külön képviselőjelölteket indított Baranyi jelöltjei ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!