Ellenzéki polgármester marad Dunaújváros élén

2024. június 9. – 20:28

Másolás

Vágólapra másolva

554

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

83,87 százalékos feldolgozottság mellett kijelenthető, hogy a 2019-ben is megválasztott Pintér Tamás marad Dunaújváros polgármestere, aki a Facebookon már ünnepli is a győzelmét. Pintéré a jelenlegi feldolgozottsági adatok mellett a szavazatok 68,61 százaléka, a Fidesz–KDNP által is támogatott jelölt, az MSZP egykori dunaújvárosi elnöke, Magyar András csak 31,39 százalékot kapott. Pintér mögé 2019-ben és most, 2024-ben is beállt az összes ellenzéki párt.

Dunaújvárosban az elmúlt 34 évben mindössze kétszer választottak fideszes polgármestert. A városban fideszesként nyert 2010-ben és 2014-ben is Cserna Gábor. 2019-ben lett Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere, aki a Jobbik színeiben szerezte meg a posztot, de összellenzéki támogatással.

A jelenlegi polgármester, Pintér már tavaly novemberben bejelentette, újraindul a 2024-es önkormányzati választásokon is, az ellenzéki pártok idén is beálltak mögé, de a Rajta Újváros! Egyesület jelöltjeként indult.

A Rajta Újváros! Egyesület nem csak a polgármestert adja, ugyanis megnyerte a város mind a 10 egyéni választókerületét is, ők fogják kitenni a képviselő-testület többségét. Kompenzációs listáról bejutott három fideszes, illetve egy Mi Hazánk-os politikus.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!