Büszkén, de fura érzéssel szavazott Vona Gábor

2024. június 9. – 09:06

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyon büszkén jöttem most szavazni, bár volt bennem egy kis fura érzés, mert 2018 óta nem vettem úgy részt választáson, hogy számomra személyes tétje is van” – mondta Vona Gábor, a Második Reformkor Párt EP-listavezetője, miután leadta szavazatát az európai parlamenti választáson vasárnap a főváros XI. kerületében. Azt mondta, azért is büszke, mert pártjának talán a legkevesebb forrásból egy nagyon jó kampányt sikerült kialakítania. Vona szerint nekik van a legjobb programjuk és a legjobb jelöltjük is. Vona azt is mondta, minden eredménynek örülnek majd, de azért reménykedik a mandátumban. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!