A fideszes polgármester vezet a XVII. kerületben, ahol az ellenzék már a Tisza Párt nélkül is szétverte magát

2024. június 9. – 21:24

Másolás

Vágólapra másolva

33,33 százalékos feldolgozottságnál a jelenlegi fideszes polgármester, Horváth Tamás vezet a XVII. kerületben, 45,68 százakékon áll. Ez a kettőből az egyik olyan fővárosi kerület, ahol a Tisza Párt fideszes polgármester ellen indult, de a X. kerülettel szemben itt ezzel együtt sem volt komoly esély a váltásra. A Tisza jelöltje áll a második helyen.

Horváth Tamás 2019-ben az összellenzéki jelöltet is úgy gyűrte le, hogy annak 37 százalékos eredménye a leggyengébb ellenzéki szereplés volt Budapesten. Idén viszont már az akkor még együttműködő pártoknak sem sikerült közös jelölt mögé beállniuk. Lukoczki Károlyt támogatta az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és még az összefogásosdiból ezúttal nagyrészt kimaradó Jobbik is. A Momentum viszont elindította ellene Gergely Bálintot, aki ősszel azzal került a hírekbe, hogy vörös festékkel öntötte le a helyi Fidesz-irodát. A párt az egyéni választókerületekben is saját jelölteket támogat. Ehhez az eleve megosztott alapálláshoz jön még hozzá a Tisza Párt polgármesterjelöltje, Dálnoki Áron.

Ahogy várható volt, a szavazatok szét is aprózódtak: a tiszás Dálnoki Áron a második 16,42 százalékkal, Lukoczki a harmadik 14,97, Gergely a negyedik 10,61 százalékkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!