Dobrev Klára: Orbán rendszerét nem lehet egy másik Fidesszel leváltani

2024. június 7. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péternek 24 órája maradt, hogy bemutassa: Budapesten tényleg a NER ellen van – mondta Dobrev Klára, aki a kampánykörútjáról jelentkezett be az ATV Egyenes Beszéd című műsorába.

Dobrev számított arra, hogy Szentkirályi Alexandra vissza fog majd lépni. Arról beszélt, hogy kollégái olvastak fel neki a „NER-sajtóból”, amiben azt írták, hogy milyen jól kitaktikázták ezt. Dobrev szerint arról van szó, hogy hónapokig építették az imidzset, és hitették el a szavazókkal, hogy Vitézy egy ellenzéki jelölt, amit most egy perc alatt leromboltak. „Ijesztő az a szisztematikus tudatosság, amivel ezt felépítették.”

Dobrev Klára szerint 2019 októberében, mikor „győzelmet aratott az ellenzék” az önkormányzati választáson, akkor azért voltak sikeresek, mert megértették, hogy egy az egy ellen kell indulni. „Sajnos minden alkalommal, mikor ez az együttműködés léket kap, mikor megjelenik valaki, hogy mindenki takaródjon el, akkor drámaian megerősödik Orbán Viktor”. Hozzátette:

Orbán rendszerét nem lehet egy másik Fidesszel leváltani.

Arra a kérdésre, hogy miért gondolják azt, hogy csak a hagyományos ellenzék és a Fidesz van, szintén az együttműködés fontosságát hozta fel. „Ez matematikai tényszerűség. Minden kísérlet, ami az összefogást gyengíti, az arra vezet, hogy Orbán rendszere még tovább fog erősödni” – fogalmazott. „Én azt látom, hogy aki demokrata az ellenzék oldalán, annak kezet kell nyújtani mindenki felé, én az ellenzéket egységesíteni szeretném.”

Dobrev Klára szerint a következő 24 órában feketén-fehéren eldől, hogy ki az, aki ellenzéki és ki az, aki kormánypárti. Majd kitért arra, hogy aki nem áll be Karácsony Gergely mögé, az veszélyezteti az általuk felszabadított fővárost. Arról pedig, hogy a Fidesz miért Magyar Péter lejáratására költötte a legtöbbet, azt mondta, hogy az elmúlt években ezt a pénzt rájuk költötte a kormányzati média, amiből Magyar Péter „egy pici szeletet” kapott meg.

A Sulyok Tamás ellen tett feljelentésükről, illetve arról, hogy elutasította az ügyészség a feljelentését, azt mondta Dobrev, hogy csak az egyik részét utasították el „mondva csinált okokkal”. „A másik részében, ahol az ügyészségnek el kell indítania az eljárást, hogy kimondják, ezek tiltott, jogellenes zsebszerződések, abban még Polt Péter sem tudta kimosni Sulyok Tamást, ezért azt áthelyezte, és vizsgálatot rendelt el” – mondta. A DK EP-listavezetője szerint Sulyok Tamás nem maradhat köztársasági elnök, és nem is marad majd az.

Dobrev szerint minden választás Orbán rendszeréről szól. „Az emberek pedig elfáradtak az országban, minden tartalékukat felélték, nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is”, ezért szerinte minden ellenzéki politikusnak és aktivistának kötelező minden szavazást az Orbán-rendszerre kiélezni. „A mostani szavazás arról fog szólni, hogy egy lépéssel közelebb kerülünk a rendszer bukásához, vagy éppen távolabb” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!