Timike, a prágai cella és a brüsszeli úriemberek – @dajcstomi emlékezetes pillanatai

Timike, a prágai cella és a brüsszeli úriemberek – @dajcstomi emlékezetes pillanatai
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az EP-választáshoz közeledve minden, a kampány legalább egy szakaszában bejutásra esélyesnek tűnő párt EP-listavezetőjével, vagy bejutásra esélyesnek tartott jelöltjével interjút készítettünk. Vagyis majdnem mindegyikével: Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője elzárkózott a nyilatkozattól. Így nem volt más választásunk, magunknak kellett összeszedni három évtizedes politikai karrierje legemlékezetesebb pillanatait, hogy bemutathassuk, ki vezeti a kormánypárt EP-listáját.

Amikor kiderült, hogy Deutsch Tamás vezeti a Fidesz–KDNP EP-listáját, ő maga ezt írta magáról: „Je suis Spitzenkandidat😎”. Deutsch igazi veterán politikusa a Fidesznek, nemcsak a párt alapító tagja, de az egyik legismertebb arca is. Több mint harmincéves pályafutására bőven jutottak érdekesebb pillanatok: például egy megkésett diploma, forró helyzetben egy kis belügyminiszteri besegítés, és ott voltak még, ugye, a nők.

Minisztérium diploma nélkül

Harminchárom évesen kapott egy addig nem létező minisztériumot. Az első Orbán-kormány idején, 1998-ban létrehozták az Ifjúsági és Sportminisztériumot, és Deutsch Tamást szánták az élére. De neki ekkor még nem volt diplomája, mert bár évekkel korábban megszerezte az ELTE jogi karán az abszolutóriumot, a záróvizsgáig már nem jutott el. „A kormány nem teheti meg, hogy államvizsga, diploma nélküli ember legyen bármely tárca élén” – mondta ekkor Orbán Viktor. A pozíció viszont nem szaladt el. Deutsch gyorsan lediplomázott, és 1999-től már lehetett is belőle sportminiszter.

Miniszter útlevél nélkül

Már miniszterként, 1999-ben Deutsch elrepült (volna) Prágába. Útlevelét viszont otthon hagyta. Az akkori sajtóhírek szerint amint Deutsch észrevette, hogy hiányzik az irat, rögtön a Vám- és Pénzügyőrséghez fordult, az viszont nem oldotta meg a dolgot. Így aztán be kellett vetnie a nehéztüzérséget: Pintér Sándort. A belügyminiszter pedig külön engedélyt adott neki, hogy felszállhasson a repülőjáratra. A hazajövetelnél már nem volt ilyen gondja, mert közben utánaküldték az útlevelét Prágába. A sportminisztérium azzal mentegetőzött, hogy a prágai út nem volt betervezve, és Deutschnak hirtelen kellett elutaznia.

Letartóztatásban

Ha már Prága. Tíz évvel korábban, 1989-ben a fideszesek a Szabad Demokraták Szövetségével és a Munkás Szolidaritás Szakszervezeti Szövetségével Prágába utaztak, hogy az 1968-as prágai tavasz leverésének napjára emlékezzenek. A Vencel téren tiltakoztak a tömegben Kerényi Györggyel, a Fidesz egy másik tagjával együtt, amikor több mint 350 másik tiltakozóval együtt őrizetbe vették őket a közrend megsértése miatt. Ők azt állították, nem tartották magukat bűnösnek, a bíróság viszont annak tartotta őket, mert egy meg nem engedett megmozduláson vettek részt, és azon nyilatkozatot olvastak fel. Azonnal kitiltották őket Csehszlovákiából, és öt-ötezer korona pénzbüntetésre ítélték őket.

1989. augusztus 21-én a Vencel téri tüntetés során őrizetbe vett Deutsch Tamás és Kerényi György (középen) szabadulásuk utáni hazaérkezése 1989. augusztus 29-én – Szigetváry Zsolt / Fortepan
1989. augusztus 21-én a Vencel téri tüntetés során őrizetbe vett Deutsch Tamás és Kerényi György (középen) szabadulásuk utáni hazaérkezése 1989. augusztus 29-én – Szigetváry Zsolt / Fortepan

Timike és a nők

Deutsch a saját állítása szerint már 16 éves korától nehezen mond nemet „csinos hölgyekre”. A Mandiner két évvel ezelőtti interjújában ez a beszélgetés zajlott le:

M: Azt is mondják, hogy a női nemnél annyira sikeres, hogy kétszáznál is több hölgy megfordult már az ágyában. Sok vagy kevés ez a szám?

Deutsch: Nem számoltam, de biztos, hogy több (felkacag). Komolyra fordítva, nem számoltam, pontosabban csak a legelején.

Annak idején a második felesége nevét fel is vette, ez politikusok között akkoriban még nem volt szokásban. Ekkor egy ideig Deutsch-Für Tamásként futott. Aztán elvált, és visszatért a Deutschhoz. Most már a negyedik feleségénél tart.

A női képviselők felé azért nem ennyire lágy a szíve. 2013-ban Szabó Tímeát a parlamentben „letimikézte” és „lekékharisnyázta”.

Kokainon élő úriemberek

Tíz évvel ezelőtt érdekes per zajlott a bíróságon. Juhász Péter akkor még az Együtt képviselőjeként azt állította Deutschról, hogy fogyasztott már kábítószert. Deutsch erre beperelte. Egy tanú a bíróságon úgy vallott, élénken emlékszik, hogy egy este közösen szívtak el egy marihuánás cigit Deutschcsal. A fideszes politikus elvesztette a pert, a bíróság elutasította a beadványát, mert szerintük Juhász nem sértette meg Deutsch hírnevét.

A mítosz azóta is stabilan tartja magát. Lázár János 2022-ben arról beszélt a Tranziton, hogy Navracsics Tibor Brüsszelben gazemberekkel tárgyal, és „tőlünk meg most azt kérik ezek a kedves, fiatal, brüsszeli, kokainon élő úriemberek, hogy köpjünk föl, álljunk alá, és akkor majd így talán kapunk pénzt”. Az ATV-ben meg is kérdezték Deutsch Tamást, hogy ő szokott-e ilyenekkel egy asztalnál ülni, mire ő azt felelte: „nehéz alakokkal igen, sajnos, dehát az élet már csak ilyen”. De ez még a közmédia EP-listavezetői vitájában is téma volt.

Ki a fasz?

@dajcstomi rendes EP-képviselőként az X-en (a régi Twitteren) is rendszeresen kommunikál. Az egyik legemlékezetesebb tweetjében 2011-ben azt írta:

„Ki a fasz az a Thomas Melia?”

Melia egyébként az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes külügyi államtitkára volt, és már akkor aggodalmát fejezte ki a magyar alkotmányozással és a média helyzetével kapcsolatban a képviselőház külügyi bizottságának meghallgatásán.

Deutschot a szabadszájúsága miatt 2020-ban a saját uniós pártcsaládja tiltotta el attól, hogy bármilyen pozíciót betöltsön a frakcióban vagy a csoport nevében felszólaljon. Az Európai Néppárt azután döntött így, hogy Deutsch Tamás a csoportot vezető német Manfred Weber szavait a náci titkosrendőrség, a Gestapo nyelvezetéhez hasonlította. Emiatt kétszer is bocsánatot kért, de az eset nem javított az ekkor már egy éve felfüggesztett Fidesz helyzetén az Európai Néppártban, amely 2021-ben egy kizárását megkönnyítő lépés után inkább maga lépett ki a jobbközép európai csoportból és az EP-frakciójából is.

Deutsch mostanában már nem túl aktív a Twitteren (amit azóta X-nek hívnak), legutolsó posztja is decemberi, azelőtt meg nyáron osztotta meg Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját. Facebookon viszont annál inkább. Ott naponta többször is aktívkodik. Legtöbbször nem akar háborút, inkább békét, de azt is megtudhattuk tőle például, hogy a sokszínűség önmagában nem érték, hiszen „a hányás is sokszínű”, és hogy a nagypapák is voltak gyerekek.

Ennyi. That's it.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!