Le Marietta azt javasolta Szijjártó Péternek, hogy változtassa meg a Dzsudzsi86 jelszavát

2024. június 1. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

337

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Az internetes szabadságjogokról beszélt Le Marietta a negyedik vitablokkban, ahol a résztvevők szabadon választhattak témát. Azt mondta, az MKKP a Kalózokhoz csatlakozna az Európai Parlamentben. Ez a pártcsalád nem szavazta meg például azt, hogy a Pegasus kémszoftvert újságírók ellen is lehessen alkalmazni.

Azt javasolta Le Marietta Szijjártó Péternek, hogy a jelszavát Dzsudzsi86-ról változtassa meg, és ez már sokat segítene az internetbiztonságon.

A GDPR nem érte el a célját az MKKP listavezetője szerint, az internetes felugró ablakok miatt ugyanis nem lehet elolvasni a recepteket. A Kutyapárt kiszámolta: az internetes felugró ablakok 2 százalékkal visszavetik a GDP-t.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,52 Ft
USD 355,57 Ft
További élő árfolyamok!