Tóth Imre Bruti a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól arról beszélt, a Kutyapárt alapvetően elfogadó, nem feltétlenül bevándorlásellenes, de az csak keretek között. Majd azt mondta, a Kutyapárt szerint is inkább a kivándorlás a probléma: „Jellemzően nem a hülyék mentek el, hanem az értelmesebb emberek: tanultak, fiatalok, tanárok, orvosok. (…) Magyarországon vannak migránsok, de a kormány jó ötlete volt, hogy átnevezte őket vendégmunkásoknak.” Megemlítette, hogy ő debreceni, ott épül az egyik akkumulátorgyár, jönni fog da 40 ezer vendégmunkás, de a fő kérdés itt: ezek a zömében heteroszexuális férfiak kivel fognak szexelni?
Friss bejegyzések
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.