„Magyarország maradjon a béke szigete!” – mottóval Békemenetet szervez a Civil Összefogás Fórum (CÖF) 2024. június 1-jén, a Margitszigetre. A Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás már egy hete elmondta, hogy a meneten ott lesz Orbán Viktor miniszterelnök is.
A Fidesz most azt is tudatta a párt szimpatizánsainak kiküldött emailben, hogy a kormányfő beszédet is mond 15 órától. A kormánypárt ezúttal is figyelmeztetett: „Brüsszel háborúra készül, a dollárbaloldal támogatja Brüsszel tervét. Meg kell állítanunk ezt a háborús őrületet.”
A CÖF vezetői szerdán arról beszéltek, hogy Párizs, London és talán Berlin is atomháborút vizionál.
A gyülekező: 12-13 óra között kezdődik a Lánchíd pesti hídfőjénél. A Békemenet onnan vonul a margitszigeti Alsó-nagyrétig.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.