A kérdést sem értem – válaszolta Révész Máriusz arra, hogy Novák Katalinnak le kell-e mondania

2024. február 9. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

„A kérdést sem értem” – mondta Révész Máriusz államtitkár arra a kérdésre, hogy Novák Katalin köztársasági elnöknek le kell-e mondania. Révész szerint az ügyben „összemosás van”, Novák pedig a kegyelmet kapottak közül az egyik legkisebb hátralevő büntetéstől „mentette meg az urat”, K. Endrét.

„Egyetért Novák Katalin döntésével? Le kellene mondania a köztársasági elnöknek?” – kérdezték Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkártól az ATV Start című műsorában. „A második felét a kérdésnek nem is értem. Egyet azért hadd kérdezzek vissza: tudják-e, hogy a kegyelmi kérvénnyel mennyi idő büntetéstől, és milyen büntetéstől mentesítette köztársasági elnök asszony az elítéltet?” – szegezte az államtitkár a műsorvezetőknek.

Miután megválaszolták, hogy körülbelül kilenc hónap házi őrizet alól mentesítették K. Endrét, Révész arról beszélt, hogy az ügy súlyát kell megítélni. „Egyrészt az úr súlyos bűncselekményt követett el, mert hamis tanúzásra való biztatás történt. De ha megnéznék a köztársasági elnöki kegyelmeket, akkor valószínűleg ez a legkisebb.” Majd arra, hogy K. Endre a jogkövetkezmények alól is mentesült, azaz akár taníthat is a jövőben, az államtitkár azt mondta:

„továbbra is úgy látom, hogy azok közül, akik kegyelmet kaptak, az egyik legkisebb hátralevő büntetéstől mentette meg köztársasági elnök asszony ezzel az ítélettel”.

Hozzátette: szerinte „elképesztő összemosás van”, mert az „urat”, azaz K. Endrét nem pedofília miatt ítélték el. Krug Emília műsorvezető hiába vetette fel, hogy a férfi fiatalokat kényszerített és a pedofil igazgatónak segített, Révész Máriusz azt ismételte meg, hogy „az a kérdés, mennyire súlyos a büntetés”. Szerinte a három év az egy súlyos büntetés, de az igazán súlyos bűncselekményekért nem három évet szoktak kapni. „Én nem tudom megítélni, köztársasági elnök asszony mi miatt hozta ezt a döntést, csak azt szeretném, ha értékén kezelnénk a dolgokat, tehát aki eddig kegyelmet kapott, az általában ennél jóval hosszabb büntetési tételtől mentesült” – mondta.

Múlt pénteken az egész országot felháborította, amikor kiderült, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endre elnöki kegyelemben részesült. A fideszes politikusok és a kormányzati média napokig hallgatott és terelt azt remélve, hogy minél kevesebb emberhez jutnak el az ügy részletei. Orbán Viktor az ügy miatt alkotmánymódosítást nyújtott be, miközben az ellenzéki pártok a köztársasági elnök lemondását követelik és tüntetést szerveztek.

Egy közvélemény-kutató pedig már méri is, hogy az ügy ártott-e Novák Katalin és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter népszerűségének. Novák mellől közben egymás után szivárognak el tanácsadói: Gundel Takács Gábor és Lackfi János után Szörényi Levente énekes, zeneszerző is bejelentette, hogy kilép a tanácsadói testületből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!