Az ellenzék volt köztársaságielnök-jelöltje lett a Jobbik EP-listavezetője

2024. február 9. – 11:53

Másolás

Vágólapra másolva

Róna Péter a Jobbik EP-listavezetője. „Róna Péter igazi magyar és igazi európai egy személyben” – mondta róla a bejelentés során Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke. „Ezzel lehetősége lesz Magyarországnak arra, hogy érdekérvényesítő képességét újra megerősítse. Péter megmutatja, hogy a magyar nép nem egyenlő a Fidesszel, a magyar emberek nem egyenlők Orbán Viktorral, van itt egy másik Magyarország, amely más ügyeket, más szemléletet képvisel.”

„Kétségtelen, hogy nehéz helyzetben vállaltam ezt a felkérést, de úgy gondoltam, hogy magyarként és európaiként erre a kihívásra csak pozitív választ lehet adni” – mondta Róna Péter a sajtótájékoztatón. „A Jobbik konzervatívok a közelmúltban megválasztott elnökük megválasztásával olyan úton haladnak, ami a magyar konzervativizmus és polgárosodás legjobb nemzeti hagyományaira épül. Ami visszavezet a rendszerváltók által kijelölt útra, amiről sajnálatos módon letértünk.”

„Elvállaltam, mert elárulva a rendszerváltás ígéretét hazánk most pont azon a tragikus úton jár, ami 104 évvel ezelőtt, 1920 júniusában a trianoni békeszerződéshez vezetett, majd megint azon, ami 1947 februárjában a párizsi békeszerződés aláírására kényszerített. Most, mint akkor, teljesen magunkra maradtunk barátok, szövetségesek és támogatók nélkül. Kivétel nélkül mind a másik 26 tagállam nem ért egyet velünk, de nem is érti – ahogy én sem –, hogy mit akarunk.”

„Nem azért megyek Brüsszelbe, hogy onnan szidjam, ócsároljam vagy aláássam az Orbán-kormányt, de azért sem, hogy a magyar érdekeket alárendeljem az Európát fenyegető hatalmak elképzeléseinek. Hanem azért, hogy visszaszerezzem azt a tiszteletet és megbecsülést, amit én és nemzedékem, az '56-os nemzedék egy életen át élvezett a világban, amit aztán az utánunk hatalomra került következők sárba tiportak” – mondta.

Róna tavaly az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje volt.

A jogász-közgazdász családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát. 1986-ban a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki, majd a rendszerváltás után hazatért Magyarországra, ahol az Első Magyar Alap vezetője lett, később pedig megalapította a buszgyártással foglalkozó NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt.-t. 2010-ben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja lett.

2011 után az LMP pártalapítványának, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának társelnöke lett, később a párt programtanácsának elnökének választották. A 2018-as országgyűlési választás után lépett ki a pártból. Sajtóhírek szerint az Együtt őt javasolta a baloldal miniszterelnök-jelöltjének 2014-ben. Róna az ATV-nek hevesen tagadta, hogy konkrét felkérés történt volna, azt azonban elismerte, hogy informális beszélgetések voltak az esetleges szerepvállalásáról.

Róna korábban államfőjelöltként az emberi méltóságot, a sokféleséget fókuszba helyező beszédet mondott a Parlamentben. Elmondta: a sokféleség tiszteletben tartása – ahogyan a természetben, úgy a politikában – fontos, hiszen annak eltűnése leépüléshez vezet. Azt is hozzáfűzte, hogy a társadalmi sokféleség a sikeres országok ismérve. A sokféleség elnyomása pedig biztosan a katasztrófához vezet. Szerinte a sokféleségből, annak megőrzéséből, nem pedig az egyhangúságból, „a magunkfajta uralmából a magukfajta fölött” kovácsoljuk az egységet.

A 2019-es EP-választáson a Jobbik 6,34 százalékkal egy EP-mandátumot szerzett, Gyöngyösi Márton utazhatott ki Brüsszelbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!