Ungár Péter vezeti az LMP európai parlamenti listáját, de nem lesz EP-képviselő

2023. szeptember 9. – 15:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ungár Péter, az LMP társelnöke lett a párt európai parlamenti listavezetője – erről döntött szombaton a párt kongresszusa. A második helyre Schmuck Erzsébet került, a zöldpárt másik társelnöke. Ungár azt is közölte, hogy nem lesz EP-képviselő. A Magyar Hang tudósítása szerint ő a politikai ajánlat képviseletére jelentkezett.

Ungár szerint jó kampány lesz, érdekesek lesznek, és visszakerülnek oda, ahova a történelem szánja őket. Olyat senki nem fog tőlük hallani, hogy az LMP-re adott szavazat csökkenti az inflációt vagy növeli a béreket.

Megállapította, hogy a zöld frakcióban szükség lesz a magyar képviseletre is, mert enélkül az egész zöld átállás Európában egy hazug, üres, nyugati felső középosztálybeli ígéret marad.

Gyurcsány Ferenccel radikálisan vitatkozik, szerinte nemhogy nincsenek, hanem súlyos, sürgető ügyek vannak. „Sok LMP-szavazat, kevés akkumulátorgyár, kevés LMP-szavazat, sok akkumulátorgyár” – utalt a kormány tervére. Az LMP-t higgadt ellenzéknek nevezte, és nem radikálisnak.

Ungár Péter érintette édesanyját, Schmidt Máriát is a beszéde végén. „Én tudom, milyen egy embert drámaian szeretni úgy, hogy nagyon sok mindenben nem értek vele egyet. Aki ezt a kettőt nem tudja megkülönböztetni, azt könyörgöm, ne engedjék közhatalom közelébe.”

Ungár már pénteken is reagált arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a testvére horvátországi villájában nyaralt.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!