Zeneakadémia: Keller András mellett négy másik pályázó is van

2023. augusztus 23. – 10:29

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem hárman, hanem öten adták be határidőre a pályázatukat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pozíciójára. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleménye szerint az öt pályázó

Győriványi György Sándor, Keller András, Kutnyánszky Csaba, Marosi László és Tóth Péter.

A pályázók köre még nem tekinthető véglegesnek, mert postán is lehetett jelentkezni, így a postai ügyintézés határidejét is figyelembe véve vizsgálják majd meg az összes pályázat érvényességét.

Azt írják, a fenntartó minisztérium a rektori megbízásra benyújtott valamennyi, a pályázati feltételeknek megfelelt pályázatot megküldi az egyetemi szenátus részére. A pályázatokat a szenátus elbírálja, és várhatóan szeptemberben felterjeszti a fenntartónak a rangsort. A jelenlegi rektor megbízatása október 31-én lejár, az új vezető november 1-jén kezdhet.

Keller András, a Zeneakadémia volt oktatója, a Concerto Budapest zeneigazgatója kedden nyilvánosságra hozta a benyújtott pályázatát. „Szeretném megelőzni a találgatásokat. Lehetőséget kívánok adni arra, hogy ne pusztán prekoncepciók, álhírek és feltételezések alapján alkossanak véleményt terveimről, hanem annak tartalmát megismerve pontos képet kapjon a közvélemény elképzeléseimről” – fogalmazott közleményében.

A Zeneakadémia szerepe a magyar kultúrában szerinte „jóval meghaladja egy oktatási intézmény feladatait és kereteit”, pályázatában pedig „az összefogást” tartja a legfontosabb elemnek. „A Zeneakadémián és tágabb értelemben a zenei életben legfőbb célom a konszenzus megteremtése, hisz a Zeneakadémia rektorválasztása szakmai kérdés, fölötte áll minden politikai érdeknek. A magyar klasszikus zene ügye, annak társadalmi szerepe, valamint a Zeneakadémia megújulása nemzeti ügy!” – írta Keller a közleményében.

Tóth Péter zeneszerző két cikluson át volt dékán a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, emellett a Magyar Művészeti Akadémia zeneművészeti tagozatának vezetője. Az Indexnek azt mondta, sokan megkeresték a Zeneakadémiáról, és rábeszélték, hogy induljon – azonban nem tartja magát az egyetem jelöltjének, mert erről nem született testületi döntés. „Úgy érzem, tartozom ennyivel a Zeneakadémiának” – mondta Tóth.

Korábban írtunk arról, hogy Keller András indulásával kapcsolatban hetek óta folyik vita a nyilvánosságban. A pályázat azért keltett feltűnést, mert sokak szerint azt Keller személyére írhatta ki a kulturális minisztérium. A Zeneakadémia 171 oktatója közös levélben tiltakozott a pályázat ellen, aminek többek között a Keller András agresszív vezetői stílusával kapcsolatos vádak voltak az okai.

A pályázatot végül visszavonták, és új kiírást jelentettek meg, amivel viszont továbbra is kizárták annak a jelöltnek az indulását, akit a Zeneakadémia szeretne rektornak, míg Keller Andrásét nem. A beadott pályázatok elbírálásának határideje október 31., ekkor jár le a mostani rektor, Vigh Andrea mandátuma is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!