Csak egy mesekönyvről akartak beszélgetni, de napokig gyomorgörcsük volt

Az elmúlt napokban

• hatszor festettek át egy padot a Ferencvárosban, mert szivárványszínű lett,
• 12 millióra büntettek meg egy könyvhálózatot, mert nem volt lefóliázva az egyik, homoszexualitást megjelenítő könyvük,
• 38 ország adott ki egy közös nyilatkozatot amiatt, mert szerintük a magyar jogszabályok hozzájárulnak az LMBTQ-emberek megbélyegzéséhez.

Ebben a környezetben, a szombat délutáni Pride-felvonulás előtt egy nappal tartott egy közös eseményt a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Pride. Az esemény címe pedig ez volt: Meseország mindenkié – Érzékenyítő foglalkozás a mese erejével.

A könyv

A Labrisz által kiadott Meseország mindenkié az a mesekönyv, ami modern gyerekmeséken keresztül az LMBTQ-témák mellett más, hátrányos helyzetű csoportokat is megjelenít: például a romákat vagy a szenvedélybeteg szülők mellett felnövő gyerekeket.

A könyvet Dúró Dóra ledarálta, ezután sorsa politikai kérdéssé vált, majd Orbán Viktor is ellene foglalt állást (eredetileg innen származik az elhíresült „Hagyják békén a gyerekeinket!” mondata).

A mesekönyv változó intenzitással, de lassan három éve folyamatosan beszédtéma – akár a politika miatt, akár egy, a mesékből megrendezett bécsi előadás miatt, most pedig a Labrisz Egyesület workshopja miatt.

A péntek délutáni esemény célja az volt, hogy megmutassák, „hogyan lehet tabuk nélkül, például egy mesén keresztül bevinni az LMBTQ+ témát az iskolába”, megmagyarázni akár már egy alsós diák számára, mit jelent a másság és az elfogadás.

De a foglalkozás előtt még nem voltak biztosak abban, hogy zavartalanul meg tudják tartani az eseményt.

A gyanús alakok

A szervezők elmondták, az elmúlt hetekben már két különböző, a Meseországra épülő foglalkozást is tartottak. Mindegyik előtt számítottak arra, hogy valamilyen ellentüntetés lesz, mert a rendezvény helyszíne, a Közkincs Könyvtár mellé magánszemélyek mindig bejelentettek valamilyen gyülekezést – aztán nem történt semmi. Most viszont a korábbi foglalkozásoknál többen regisztráltak magára a foglalkozásra, és magasabb volt a férfiak aránya is. Ráadásul miután a Labrisz kirakott egy posztot a szivárványos padról, halálos fenyegetést is kaptak.

Úgyhogy a szervezők végül megnézték egyesével a jelentkezők neveit, és volt, akinél eleve azt gyanították, hogy „a rendezvény szellemiségével nem egyező az álláspontja”, vagy egyszerűen csak azért jönne, hogy tönkretegye a foglalkozást és a többi jelentkező kedvét – úgyhogy kettős beléptetést alkalmaztak.

A foglalkozást a Közkincs Könyvtárban tartották: ez egy belvárosi bérházban lévő lakás, ahol magánkézben lévő könyvtár és iroda is van, és sok civil, feminista vagy LMBTQ-témájú rendezvénynek ad otthont. A ház bejáratánál már péntek délutántól ott állt a Labrisz Egyesület három aktivistája és a Helsinki Bizottság megfigyelője is, az út túloldalán pedig egy rendőrkisbusz, mert most is bejelentettek civilek tiltakozó rendezvényeket. Ezek az ellentüntetők végül most sem jelentek meg, de néhány, a szervezők szerint gyanús alakot elküldtek a ház kapujából.

Ezek az érkezők is azt mondták, hogy ők az esemény Facebook-oldalán keresztül regisztráltak erre az eseményre, de a szervezőknek erős kételyei voltak. Amikor az egyik ilyen jelentkezőtől megkérdezték, hogy miért jött, ő azt mondta, hogy kisgyereke van, és azt szeretné tudni, milyen érzékenyítő programokra számíthat az iskolákban. Amikor azt válaszolták neki, hogy ezt ne tőlük kérdezze, mert ebben a civil szervezeteknek már nincs hatásköre, és újra elmondták, hogy nem szeretnék beengedni a rendezvényre, akkor a szervezők elmondása szerint már felindultabban kérdezte fel őket:

„milyen már, hogy terjesztik a propagandát, de őt nem engedik be?”

Amikor már fent a lakáskönyvtárban kérdeztük az egyik szervezőt, Rédai Dorottyát, nem lehet-e, hogy így elküldtek valaki olyat is, aki valóban részt akart venni a foglalkozáson, arra azt mondta, biztos benne, hogy nem történt ilyen. Volt már olyan, hogy megzavarták vagy tönkretették a rendezvényeiket, de most már felkészültebbek és körültekintőbbek.

Az is megkönnyíti a helyzetüket, hogy egy ilyen zárt rendezvényről „indoklás nélkül el lehet küldeni őket”, összességében pedig az elmúlt időszak alapján rosszabbra számított – de lényegében zavartalanul el tudták kezdeni magát a workshopot.

Ennyi óvintézkedés után lehet ma Magyarországon megrendezni egy olyan eseményt, ahol felnőttek beszélgetnek egy gyerekmeséről és az elfogadásról.

A résztvevők

Magára a foglalkozásra végül féltucatnyi ember jött el: ők ugyan örültek a kiscsoportos jellegnek, de több emberre számítottak, a Labrisz tagjai viszont nem lepődtek meg ezen a számon. A foglalkozásra senki sem úgy jött, hogy itt ébredt volna rá, hogy vannak hátrányos helyzetű emberek, akik nem kapnak elég figyelmet vagy megértést, inkább mindenki arra volt kíváncsi, hogyan lehet ezekről a témákról gyerekekkel beszélni.

Volt olyan gimnazista, aki a jövőben szeretne gyerekekkel foglalkozni, akár LMBTQ-kérdésekről is beszélni, de most még az osztálytársaival vagy a tanáraival sem mindig sikerül; volt olyan fiatal lány, akinek a családja magánóvodát nyitna, és szeretné tudni, hogyan lehet páréves gyerekekkel beszélni ilyen témákról; de volt olyan kommunikációs szakember is, aki meseterapeutának tanul.

A pénteki workshop alapja Kovács Brigitta Efi Légy szerencsés, Batbaján! című meséje volt: ez durván leegyszerűsítve egy Hamupipőke-sztori átirata, ahol a főszereplő roma fiú a mostohaanyja tiltása ellenére megpróbál eljutni egy másik fiú, Zeke bulijába, és végül egymásba szeretnek. A mesében nem csak a főszereplő melegsége a fontos, hanem a bőrszín, a szülő elvesztése, a családon belüli kitaszítottság is, és a workshopon ugyanolyan hangsúlyosan előkerültek ezek a kérdések is.

A foglalkozás vezetője Kubó Cintia író, tanár volt, aki jelenleg egy civil szervezetnél dolgozik. Ő a Labrisznak egy másik foglalkozásán készített óratervet arról, hogyan lehetne a Meseországot bevinni az iskolába, vagy akár otthon is beszélni róla, a felnőtt résztvevők pedig két kis csoportban ezeket a kérdéseket, feladatokat csinálták végig. Színeket kellett a meséhez rendelniük, figurákat lerajzolniuk, karaktereket jellemezniük, alternatív címet adniuk a mesének. Az is felmerült, hogy milyen szavakkal tudná a szülő támogatni a gyerekét, ha tudja, hogy ő más, mint a többi, de az is, hogy

kimondhatjuk-e kategorikusan egy ceruza színére, hogy az bőrszínű?

Kubó célja az volt hogy ne egy frontális óraként gondoljanak egy ilyen foglalkozásra, mert ehhez a témához sok beszélgetés kell, és meg kell ismerni egymás gondolatait. De az a szándék is ott volt a látszólag egyszerű feladatok mögött, hogy már csak azzal, ha a gyerekek hangosan kimondják, végiggondolják, mi is történik, nyitottabbak, empatikusabbak lehetnek valaki olyannal, aki más, mint ők.

A foglalkozáson részt vett a Labrisz egyik programkoordinátora, Kövesi Györgyi is. Szerinte azért kellenek az ilyen foglalkozások, mert „a gyerekeknek minél előbb meg kell mutatni a világ sokszínűségét”, és „nagyon fontos a gyerekekkel olyan dolgokról beszélni, ami a valóság.”

A valóság

Ma Magyarországon egy ilyen foglalkozást egy állami iskolában gyakorlatilag lehetetlen megtartani.

„Retorzió lenne. Akár az iskolától, akár a szülőktől. Egy szülő biztos lenne, akinek ez nem tetszene”

– mondta a foglalkozást vezető Kubó Cintia.

Két éve, 2021 júniusában fogadta el a magyar parlament a gyermekvédelmi törvényt, amit a törvény sok ellenzője csak propagandatörvénynek nevez, mert lényegében összemosta a pedofilokat és az LMBTQ-t. Ez az a törvény, ami kiherélte az iskolákban tartott szexuális felvilágosítást, és ez az a törvény is, ami miatt a könyvesboltoknak fóliázniuk kellene például azokat a könyveiket, amelyek fiatalok számára jelenítik meg a homoszexualitást – de hogy ez pontosan mit jelent, az még a Líra kiadót vezető Nyáry Krisztiánnak sem egyértelmű.

A nem egyértelmű megfogalmazások miatt a kiadók és az iskolák is inkább öncenzúrába kezdtek, és ezért a legtöbb iskola nem is akarja felhívni magára a kormány figyelmét azzal, hogy meghívnak egy olyan szervezetet, ami a szexuális felvilágosítás során bárhogy is LMBTQ-kérdéseket érintene – például a Labrisz és a Szimpozion Egyesület közös programját, a Melegség és Megismerést. Kubó Cintiának pedig személyes története is van arról, hogy mi történik, ha nem egy civil, hanem egy tanár beszél erről a diákjaival.

Kubó a törvény elfogadása után egy ideig még állami iskolában tanított. Azt mondta, egyszer a diákok felhozták a melegséget mint témát, és elkezdtek erről beszélni. Felhozta a szivárványszimbólum jelentését, beszéltek a szolidaritásról, és Kubó szerint majdnem mindegyik diák nagyon nyitott és elfogadó volt. Kubó azt mesélte, pár hét múlva behívta az igazgató, és azt mondta, hogy a szülők véleménye az, hogy nincs rendben, hogy ez az egész szóba került. Neki pedig igazgatóként

fel kell bontania a szerződését, ha ez még egyszer megtörténik.

Itt kiemelte, hogy a mostanihoz hasonló foglalkozást viszont soha nem tartott az iskolában.

„Egyébként mi történt volna, ha egy kormánypárti politikus megnézte volna a ma délutánt?” – kérdeztem a labriszos Kövesi Györgyitől, aki korábban évekig pedagógusként is dolgozott.

„Ha megnézne egy ilyen foglalkozást, azt látná, hogy tök normális dolog”

– mondta. Ettől függetlenül az elmúlt hét, és főleg a halálos fenyegetés miatt gyomorgörcse volt addig, amíg el nem tudták kezdeni a workshopot.

A jövő

Annak ellenére, hogy az elmúlt két évben nehezebb lett az LMBTQ-szervezetek dolga már csak akkor is, ha szexuális felvilágosítással szeretnének foglalkozni, keresik ennek módját. Volt egy EU-s projekt, mesélte Kövesi, amibe együtt kezdett bele a Labrisz, a Pride és a Háttér Társaság. Ennek eredménye lett a Befogadó Terek projekt, aminek az a célja, hogy támogatást nyújtson a szexuális és nemi kisebbségek számára iskolában és munkahelyen – de a Befogadó Terek nem kizárólag LMBTQ-kérdésekről szól, hanem a tágabb értelemben vett bullying, iskolai vagy munkahelyi zaklatás kezeléséről is.

Csakhogy a pályázatot még a 2021-es törvény elfogadása előtt írták meg, úgyhogy a célként megfogalmazott közvetlen iskolai foglalkozások a törvény meghozatala után ellehetetlenültek.

Úgyhogy most ők keresnek fel tanárokat, hogy vegyenek részt a foglalkozásaikon: hogyan lehet ezt a témát tabumentesíteni, hogyan ne féljenek a tanárok ettől a témától, ha megkeresi őket egy diák? A cél a program kétéves futása alatt száz tanár elérése, egyelőre nyolcvannal beszéltek már Budapesten és különböző vidéki városokban. De emellett is futnak különböző programjaik, például a Meseország meséihez már most harminckét különböző foglalkozástervük van. Ezeket a különböző programokat szinte lehetetlen lenne megvalósítaniuk az állami iskolákban, de a saját eseményeiken, munkahelyeken vagy magániskolákban van erre lehetőség.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy az elmúlt években hogyan változott Magyarországon az LMBTQ-témákhoz való hozzáállás, a labriszos Rédai Dorottya azt mondta:

„bármennyi nyilvánosságot kap a téma, kétirányú a dolog, növekszik az elfogadás és az elutasítás is.”

Utóbbi szerinte talán nem is számban, de durvaságban, főleg abban, ahogy egyes sajtótermékekben beszélnek róluk.

Kubó azt látja, hogy a fiataloknál egyre nagyobb a tudás erről a témákról, és egyre nagyobb a bátorság is, hogy megszólaljanak. Az esemény előtt a pad, a könyvfóliázások és a fenyegetések miatt nagyon izgult, de szerinte valójában pont a legjobbkor jött, hogy meg tudták tartani ezt a foglalkozást.